Civil

2017.05.26. 09:21

Orchideafarmra látogattak a toronyi szépkorúak

Torony - A szlovéniai Dobronak volt a célállomása a toronyi szépkorúak hétfői kirándulásának.

Civil Tudósítónktól

Hazafelé megálltak Lentiben is, majd Körmenden vacsorázott a társaság. Rendkívüli élményekkel gazdagodva este tértek haza - szerencsésen.

Egyetlen busz nem volt elegendő, két járművet kellett indítani, ugyanis ötvenheten jelentkeztek a dobronaki kirándulásra, amit már régóta terveztek a toronyi szépkorúak klubjának tagjai.

Dobronakról azt érdemes tudni, hogy Szlovéniában, a Muravidéken, a magyar határ közelében található falu, aminek két fő nevezetessége van. Az egyik, hogy itt van Közép-Európa egyetlen orchidea farmja. A másik nevezetesség pedig kapcsolódik a természetgyógyászathoz, az egészséges életmódhoz. A falu határában található ugyanis egy tó körüli erdő, ami gyógyító energiákkal rendelkezik.

Ennél persze sokkal több mindent megtudhattak úti céljukról a kirándulás résztvevői a buszon elhangzott ismertetőből. Tíz órakor érkeztek Dobronakra. Először is a templomot nézték meg, ahol együtt énekeltek. Aztán az orchidea farmra indultak. Ott aztán valóban elbűvölte a társaságot az a sok-sok különleges virág, amit idegenvezető kíséretében néztek meg. Alig lehetett szabadulni a látványtól, persze vásároltak is a növényritkaságokból. És mindenki kapott ajándékba egy kaspót.

Következett az energiapark meglátogatása, ami több okból is jót tett a kirándulóknak. Egyrészt volt lehetőség egy kis pihenőre, másrészt kellett is rövidebb-hosszabb ideig ücsörögni a kihelyezett padokon, ugyanis csak így tudják átjárni a testet és a lelket a park gyógyító energiái.

Közben végtelen nyugalmat árasztott az erdő csendje és a madárcsicsergés. Lélekemelő volt a közös ima a kis erdei kápolnánál, szomjoltónak pedig ott volt a Szent Vid-kút gyógyhatású vize. Körbesétálták a tavat is.

Délután három órakor indultak vissza. Útközben megálltak Lentiben, megtekintették a település templomát, ahol újra együtt imádkoztak és énekeltek, aztán következhetett a fagyizás. Vacsoraidőben érkeztek Körmendre, ott a Halászcsárda várta finom ételekkel a csoport tagjait. Hazafelé víg nótázásba fogott a társaság.

Fotó: Pék László

A nap során szerzett élményeket persze napokig lehetne mesélni.

Pék László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!