Civil

2016.07.25. 10:46

Őrült, maguk alkotta járgányokkal derbiztek a hegyhátszentjakabiak

Hegyhátszentjakab - Szombaton első alkalommal rendezték meg a Vadása Derbyt, amely a házi építésű járgányok viadalát takarja. Az esemény szervezője a Szentjakabi Ifjúsági és Szabadidős Egyesület (SzISzE), melynek áprilisi alakulása óta ez volt az első igazi megmérettetése.

A derbire hét csapat nevezett. Az elvárás a szerkezetekkel szemben a kormányozhatóság és fékezhetőség volt, hiszen a pálya egy kétszáz méter hosszú lejtős aszfaltcsík volt és a gyorsasági futam mellett szlalompályán is helyt kellett állni.

Tíz órakor a csapatok bemutatkozásával indult a nap. Ekkor számoltak be a versenyzők, hogy mégis mennyi időbe telt az elkészítés, és milyen „hozzávalók” alkotják a járgányokat. Nem maradhatott el az esélylatolgatás sem. A gépátvételt követően a mezőny elindult a parkolóból a startvonalhoz, majd lehetőségük volt egy felvezető körre, hogy kitapasztalhassák a pályát. Nagy meglepetésre már itt két bukásra is felszisszenhetett a népes közönség, de szerencsére személyi sérülés nem történt, két jármű viszont komoly javításra szorult. A Velorex csapat járgányának két kereke is kitörött, a Merci Láda Teamnél a kormánymű meghibásodása okozta a problémát, valamint nekik egy defektes kereket is cserélni kellett, de mindkét csapat folytatni tudta a viadalt.

Ezután már élesben folytatódott a verseny. Két mért gurulás adta az alapját a helyezésnek. A zsűri a dizájnt, a látványosságot, kreativitást is pontozta, ami szintén alakította a végső sorrendet.

A Született Férjek Noe bárkája alkotása teljesen lenyűgözte a közönséget, ráadásul szinte úszott az aszfalton. A Ló-Go Here csapat sofőrje emlékezetes üdvözléssel köszöntötte a zsűrit.

A két futam után a csapatok szusszanhattak, megbeszélhették a tapasztalatokat egy finom babgulyás mellett. Ekkor a pályát is átépítették a rendezők, délutánra szlalom pályát kellett kialakítani.

Fél kettőkor ismét a rajtvonalhoz sorakozott a csapat. A szervezők hangsúlyozták: a bólyakihagyást plusz 5 másodperccel büntetik, tehát inkább lassabban guruljanak!

Babos Csanád a mezőny legfiatalabb versenyzője, mindössze 8 éves, de a felnőtteket is elismerésre kényszerítette "legbiztonságosabb" járművével!

Itt is volt lehetőség egy próbagurulásra. A Halvérű Házalakítók fel is ébresztette a szép számú nézősereget az ebéd utáni kajakómából, hiszen az első akadály után a fék meghibásodása majdnem borulást eredményezett, de az éles futamot a javítás után már hiba nélkül tudta teljesíteni. Csani Villám, a mezőny legifjabb versenyzője a maga 9 évével volt a szlalom abszolút győztese. A Maradék Hulladék névválasztása az otthoni maradékokból összeállított jól kormányozható fürdőkádjára utal, nem mellesleg látványos célba érkezései miatt is emlékezetes marad.

Ez a versenyző is kint volt az össze vizekből, a mobil FF (Forma 1-es Fürdőkádja) remekül száguldott vele

Végül az első helyet a Ló-Go Here szerezte meg, második lett Csani Villám, harmadik pedig a Született Férjek. A különdíjat a Maradék Hulladék vihette haza. A szervezőket számos dicséretben részesítette a mezőny, a zsűri és közönség is, amelyből többen jelezték, hogy a következő futamon rajthoz kívánnak állni.

Kropf Csaba, a Merci Láda Team csapatfőnöke helyiként nagyon örült, hogy valami új történt a Vadása-tónál és egy ilyen színvonalú rendezvényen vehetett részt. Elmondta: a derbi sokkal több embert mozgatott meg, mint amire számított. Úgy látja, hogy ennek a programnak van jövője.

 

Pátkai Istvánné, Fotó: Simon Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!