Civil

2017.04.02. 13:08

Munkában a kissomlyói hulladék-kommandó

Kissomlyó - Nem áprilisi tréfa volt a szombati szemétszedés a településen.

Kostyák Borbála

Április elsején délután két órakor gyülekeztek a falu lakói a polgármesteri hivatal előtt, ahol kesztyűket és zsákokat vehettek magukhoz az önkéntes hulladék-kommandó tagjai. Az idei szemétszedésen körülbelül negyvenen vettek részt, gyerekek, felnőttek és nyugdíjasok egyaránt.

Fotó: Kostyák Borbála

-Örömmel tölt el, hogy sikerült a településünket mindkét bekötő út irányából kipucolni, sőt a Kissomlyó hegy nyugati oldalának a faluhoz tartozó részét, valamint egy, a faluból kivezető erdőszakaszt is megszabadítottuk a szeméttől. Bár sajnos idén a tavalyinál jóval több hulladékot gyűjtöttek rögtönzött csapatunk tagjai – mondta Gulyás Zsanett, Kissomlyó polgármestere.

Az önkormányzat által immár harmadik alkalommal szervezett szemétszedésen közel ötven zsák telt meg. A jó hangulatú összejövetelt egy közös estebéddel zárták a résztvevők a kultúrház udvarán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!