Civil

2017.06.22. 07:38

Sajtoskál díszpolgára, Pados László születésnapját ünnepelte

Sajtoskál – A község díszpolgára, és egyben nyugalmazott polgármestere, Pados László ebben a hónapban ünnepelte 80. születésnapját.

Civil Tudósítónktól

E jeles alkalom megünneplésére a képviselő-testület tagjai megható, nem mindennapi születésnapi köszöntővel készültek a kultúrházban.

Szépen megterített asztalok, ünneplőbe öltözött vendégek, kedves ismerősök, és barátok várták az ünnepeltet. A nagy örömben osztozott Szabó Miklós plébános, Haller Imre polgármester, Vincze György jegyző, a képviselő-testület tagjai, és azok az önkormányzati dolgozók, akik polgármesteri munkásságát segítették, és mindazok, akik most dolgoznak a hivatalban. A várakozás során érződött a levegőben az izgalom, az öröm, és boldogság, mire megérkezett a falu díszpolgára, akit felesége, Piroska néni kísért el. Laci bácsi ma is az a vidám, kedves, barátságos, jó humorú és mosolygós ember, mint akit régen megismertek.

A születésnapon elsőként Haller Imre polgármester köszöntötte az ünnepeltet, majd Szabó Miklós plébános személyesen adta át a Győri Egyházmegye megyéspüspökének köszöntő levelét. Dr. Veres András megyéspüspök levelében a következőket kívánta Pados László nyugalmazott polgármester úrnak:

,,Születésnapja alkalmából Isten áldását kérem Önre és Családjára! A Könnyező Szűzanya, Szent Őrzőangyala és Védőszentje, akinek jubiláns ünnepi évét is tartjuk, legyenek közbenjárói, hogy a jó Isten erővel és jó egészséggel áldja meg!”

Köszöntő soraiban kitért arra is, hogy Laci bácsi polgármesteri tevékenysége alatt nagy hangsúlyt fektetett az egyház, a templom, és a plébánia gondozására, felújítására. A köszöntő szavaktól elérzékenyült ünnepelt szavaiból az öröm, a köszönet, és a boldogság érződött, majd László Lili szép, megható éneke tovább emelte az ünnep hangulatát.

A Baloghné Simon Erika által készített prezentációból mindenki megismerhette polgármesteri munkásságát, hisz 16 éven keresztül nagyon sok mindent tett a faluért, a környezet szépítéséért, a korszerűsítésért, a kulturális programok fellendítéséért, a hagyományok ápolásáért. Az ő munkássága alatt volt Sajtoskálon először falunap és sajtvásár.

Az önkormányzat képviselő-testületének tagjai és a meghívott vendégsereg ajándékain túl, ünnepi vacsorával kedveskedtek az ünnepeltnek. Késő estébe nyúló beszélgetéssel elevenítették fel a régi szép időket.

A köszöntőből nem hiányozhatott a születésnapi torta, a ,,Boldog születésnapot” dal, és az ,,Éljen soká” ének eléneklése sem.

Berényi Boglárka

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!