Civil

2017.07.04. 16:18

Székelyföldre kirándultak a kámiak

Kám - Székelyföldre látogattak a hagyományos, önkormányzat által támogatott kirándulás keretében a kámiak.

Civil Tudósítónktól

A Vasi Hegyhát peremén elterülő Kám évek óta nagy figyelmet szentel annak, hogy az erős faluközösséget fenntartsa. Az önkormányzat és a településen működő civil szervezetek folyamatosan tesznek azért, hogy a régi lakosok jól érezzék magukat lakóhelyükön, az újonnan betelepülők pedig könnyen beilleszkedjenek a falu életébe.

Kámban gyakoriak a közösségteremtő alkalmak, számos helyi fejlesztést közösen, társadalmi munkában oldanak meg. A falu kapcsolódik a környék kulturális programjaihoz és rendszeresen helyi alkalmakat találnak ki, amelyeken a kámiak nagy számban vesznek részt.

Fotó: Mecseki Csaba

Az elmúlt években, már hagyományosan, az önkormányzat által támogatott falukirándulást szerveznek. Ezeken a kirándulásokon egy busznyian indulnak felfedezni távolabbi vidékeket. Idén Székelyföld volt a célpont. Az utazók között voltak, akik először vettek részt erdélyi utazáson, többen pedig visszatértek korábbi kalandjaik helyszínére. A meglátogatott helyek között voltak olyan, a magyarországi utazók körében népszerű helyek, mint a Gyilkos-tó és a Békási-szoros, Kézdivásárhely és a Szent Anna-tó, a parajdi sóbánya vagy a szálláshelyül is szolgáló Székelyudvarhely város. De ellátogattak Székelyderzsre is, ahol megnézték az unitárius erődtemplomot, Szejkefürdőn felsétáltak a domboldalon kanyargó székely kapuk között Orbán Balázs sírjához, Farkaslakán tisztelegtek Tamási Áron emlékének, illetve Nyergestetőn lerótták tiszteletüket a székely hősök áldozata előtt. Az út során természetesen megkóstolták a székely konyha ízeit és nem hagyták ki a helyi italokat sem.

Egy ilyen út csak részben szól az utazásról, az idegen helyek felfedezéséről. A kirándulók között voltak régen Kámban élők és a közelmúltban odaköltözöttek. Ezen az úton a régiek megismerhették az újakat, utóbbiak pedig alkalmat kaptak arra, hogy beilleszkedjenek a kámi közösségbe.

A közösségépítés pedig folytatódik. Hamarosan megünneplik a társadalmi munkában felújított temetőkerítés és a temetői utak elkészültét és átadják a település közösségi kemencéjét. A nyár végén falunapra gyűlnek össze, ősszel pedig a MozduljunKÁM egyesület programjain vesznek részt. Közösen, közösségként.

Erdélyi Károly

Címkék#Kám#civil

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!