Civil

2017.04.28. 18:52

Tíz éves lett a Szombathelyi Civil Kerekasztal – ünnepi közgyűlést tartottak

Szombathely - A Szombathelyi Civil Kerekasztal ez évben ünnepelte megalakulásának, illetve bírósági bejegyzésének 10. évfordulóját, mely alkalommal ünnepi közgyűlést tartottak.

Civil Tudósítónktól

A közgyűlés megkezdése előtt a Képeslevelezőlap-gyűjtők Egyesületének Dalköre nótacsokorral köszöntötte a résztvevőket, majd Kőszegfalviné Pajor Klára, a Civil Kerekasztal elnöke köszöntötte a résztvevő civil szervezeti képviselőket. Egyúttal sajnálatát fejezte ki, hogy a 132 tagszervezetből mindössze 42 szervezet képviselője jött el a közgyűlésre.

Fotó: Gáspár Ferencné

Levezető elnöknek megválasztották Hajdú Endrét, a Szív a Szívért Egyesület elnökét. Az első három napirendi pont anyagát – a beszámolót, a felügyelő bizottsági jelentést és a 2017 évi terveket - minden szervezetnek a meghívóval együtt kiküldték, így azokat a tagság időben át tudta tanulmányozni. Kérdések, vélemények nem voltak, így a levezető elnök szavazást rendelt el, és a közgyűlés egyhangúlag elfogadta a beszámolókat.

Az egyéb témák között először a Polgári Törvénykönyv és a Civil törvény szervezeteket érintő fontosabb változásairól hangzott el tájékoztató, melyek 2017. január 1, illetve március 1-től léptek életbe. Elhangzott: kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a szervezeteknek arra, hogy beszámolójukat csak interneten lehet benyújtani az új nyomtatványokon.

Fotó: Gáspár Ferencné

Szó esett arról is, hogy sajnálatos módon a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) pályázatain a szervezetek jelentős része várólistára került, ami majdnem azonos az elutasítással. A civil szervezetek kérték és felhatalmazták a Civil Kerekasztal vezetőségét, hogy levelet írjanak az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőhöz, mert évek óta kevés a nyertes pályázó itt a nyugati megyékben.

Fotó: Gáspár Ferencné

A több felszólaló is jelezte, hogy milyen szemetes a város, és főleg a közvetlen környéke, a Parkerdő. Egyik nap összegyűjtik a szemetet, elviszik, és pár nap múlva ismét szemétkupacok éktelenkednek. A HÁROFIT szívesen dolgoztatna közfoglalkoztatottakat a szemétszedésre, köztisztasági feladatok ellátására, de sajnos a Szociális Bizottság határozata ezt nem teszi lehetővé.

A közgyűlés elfogadta, hogy a "Helyi Nyilvánosságért Egyesület" beolvad a Civil Kerekasztalba, s mint Civil Társaság tevékenykedik a továbbiakban.

A közgyűlés hivatalos befejezését követően minden résztvevő egy "Civil Kerekasztal" feliratú tollat és pólót kapott, majd egy kis koccintással és beszélgetéssel folytatódott az összejövetel.

Gáspár Ferencné

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!