Civil

2017.06.14. 05:42

„Vigyázz, kész, osztálykirándulás!”

Ják - Ugye jól hangzik! A Szabad Föld hetilap ezzel a címmel hirdetett pályázatot 7. és 8. évfolyamos osztályoknak és tanáraiknak.

Civil Tudósítónktól

A kiírás szerint a legjobb pályamunkát egy izgalmas, programokkal teli háromnapos harkányi osztálykirándulással jutalmazza. Több sem kellett a jáki iskola néhány lelkes tanárának, Máté Péternének, Magyar Mónikának és Hende Istvánnak. Újra és újra elolvasva a pályázatot úgy érezték, ezt a feladatot tanítványaiknak és nekik találták ki. Ügyesen fellelkesítették diákjaikat, s kezdődhetett a tervezés majd a sok-sok közös munka.

A hetedikesek Pista bácsi vezetésével úgy döntöttek, hogy a pályázati lehetőségek közül a Harka legendát dolgozzák fel, filmet készítenek. A monda szerint egy okos öregasszony bolonddá teszi az ördögöt. Megállapodásukat kijátszva kakasként kukorékolni kezd, becsapja az ördögöt, nehogy elvigye feleségnek lányát, Harkát. A felsült ördög dühében akkorát dobbant, hogy ott helyben megnyílik alatta a föld, őt elnyeli. A lyukon pedig azonnal felszínre tör a harkányi gyógyvíz. Így szól a gyönyörű kisváros, Harkány legendája. A hetedikesek és Pista bácsi szinte szárnyakat kapva dolgoztak fáradhatatlanul. Végül megszületett a film három feldolgozásban.

Az első a némafilmeket idézi, mintha Chaplin idejében játszódna, az ő filmjeiből ismerős zenei aláfestéssel. Természetesen fekete-fehérben. Néhány frappáns felirattal, régies keretben.

A második rész napjainkban játszódik. Vagy mégse? A nőcsábász ördög udvarolgat a ma Piroskájának, Hamupipőkéjének is. Mégis leginkább Harkára fáj a foga. Rendkívül humoros a rímekbe szedett történet, ahol az ördög egy tűzpiros Renault-val pöfög be.

A tanulók a siklósi vár előtt
Fotó: Máté Péterné

A harmadik rész a scifi világába röpíti a nézőt. Az öregasszony helyébe a Star Warsból ismerős Leia hercegnő lép. Harka pedig, ha úgy adódik, fénykarddal is megküzd az ördöggel.

A jó persze mindhárom részben győz, Harka megmenekül, az elsüllyedő ördög helyén feltör a harkányi gyógyvíz. A film megtekinthető a népszerű videomegosztó portálon Mindörökké Harka címmel.

A nyolcadikosok a pályázati kiírás témái közül az „Élet a Duna-Dráva Nemzeti Parkban” témát választották. Pályázati anyaguk címe: „Délvidék ékköve társasjáték”. Céljuk, hogy másoknak is érdekesen, játékos formában bemutassák a Nemzeti Parkot, megvalósult. Ezt bizonyítja, hogy a csaknem egyhavi közös munkával készített társasjátékkal sokadszorra is szívesen játszanak a gyerekek. A játéktábla mit is idézhetne mást, mint a nemzeti park alakját, amin hatvan mező található. Mi a leglátványosabb, legérdekesebb? Talán a stilizált fa, amelyen sok-sok levél van, ezeket kell felismerni. Vagy a kódfejtés: titkosírás segítségével információkat gyűjteni a parkról. Vagy a térbeli képkirakó, különleges, itt található élőlények kocka puzzlen. S a játékbábuk! Stílusosan lapos kavicsok, rajtuk kézzel festett kis figurák, katica, pillangó, csiga, virág, levél. A játékot a joker kártyák teszik még izgalmasabbá. A részletes szabályokat a diákok dolgozták ki, a készítés menetét végig dokumentálták, és videóra vették magát a játékot is. Csodás lenne, ha gyermekeink ilyen és hasonló társasjátékokkal, játszva ismerhetnék meg hazánk ékköveit, jelen esetben a Duna-Dráva Nemzeti Parkot!

S hogy mi lett a sok-sok közös munka eredménye? A hattagú zsűri egymástól függetlenül döntött a több, mint félszáz beérkezett pályamunka közül. Óriási elismerés, hogy a jáki hetedikesek filmje és a 8. b osztályosok társasjátéka is a legjobbnak bizonyult, mindkét osztály 1. helyezést ért el.

Pünkösd után útra keltek Harkányba, bevették a siklósi várat, bebarangolták az Ős-Dráva Látogatóközpontot és Pécset. Minden gyerek ajándékcsomagot és dedikált könyvet kapott a Móra Ferenc Könyvkiadótól.

 

Szerző: Civil/Weidingwr Veronika

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!