Civil

2017.06.17. 19:49

Waldorf iskolások az oszkói szőlőhegyen

Oszkó - A Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium mintegy harminc, 10. osztályos tanulója Budapestről június első napjaiban kilenc napot tölt az oszkói Hegypásztor Kör birtokán, a szőlőhegyen.

Civil Tudósítónktól

A kilenc nap alatt a diákok a földmérési gyakorlatuk mellett mogyoróvesszőt gyűjtenek, amelyből kerítést építenek, a pincék sározásában, szőlőkötözésben, nádfal építésben, és gyógynövénykerti munkákban vesznek részt.

- Az iskola célkitűzése, hogy a gyerekeket hozzásegítse ahhoz, hogy megtalálják egyéni útjukat, hogy kreatív, önállóan gondolkodni tudó felnőttekké váljanak - mondta Thurnay Balázs osztályfőnök.

A tanulók elmondták, hogy a hangulatos, régi zsúptetős házak környezetében végzett munka különösen növeli a kitartásukat. Kiderülhet önmaguk és egymás számára is, kinek milyen a munkabírása, hozzáállása, hisz kisebb csapatokként kell együttműködniük.

Fotó: Nagy Csilla

A hétvégén persze nem hiányozhat a kikapcsolódás sem, a kerékpáros kirándulás a Szajki-tavakhoz, így a szabadban végzett egészséges munka és a nyaralás élménye is egybekapcsolódhat, amelyre Oszkó környéke remek lehetőséget kínál.

Nagy Csilla

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!