Csánig

2017.06.12. 19:55

Takaros a falu - Több fejlesztésnek is örülhetnek a csánigiak

Pályázati forrásból és önerőből is fejlesztett a falu, megújult a járda, és a temető környékét is rendbe tették.

Cseszkó Tamás

6,5 millió forint központi támogatásból fejleszthetett Csánig. A kapott támogatásnak köszönhetően megújult a temető környéke, így a környék lakói immáron méltó körülmények között búcsúzhatnak el szeretteiktől. Joó Ferenc, Csánig polgármestere elmondta, hogy folyamatosan dolgoznak azért, hogy a település élhető legyen. Megtudtuk: részben pályázati, részben saját forrásból 11 millió forintot költöttek a faluház felújítására.

Ágh Péter, Csánig országgyűlési képviselője és Joó Ferenc polgármester
Fotó: Ohr Tibor

További 1,6 millió forintból újult meg a faluház mellett található járda, amelyet önerőből valósított meg az önkormányzat.

Joó Ferenc arról is beszélt, hogy korábban a futballpálya területén mindössze két akácfarönk szolgált ülőalkalmatosságként, ezért kezdeményezte a terület rendbetételét. Meg is történt: mára bevezették a vizet és a villanyt, felépült egy közösségi épület, labdafogó háló és reflektor is található a létesítményben.

Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője a fejlesztések kapcsán elmondta, mindig öröm az olyan takaros településekre látogatni, mint Csánig. Hozzátette, hogy a jövőben is a település sikeréért kíván dolgozni.

Címkék#csánig

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!