Csehimindszent

2015.07.04. 15:18

Mindszenty mindig a jó oldalon állt - Boldoggá avatásáért imádkoztak Csehimindszenten

Csehimindszent – Mindszenty József bíboros, Magyarország utolsó hercegprímása újmiséjének centenáriumát ünnepelték Csehimindszenten a felújított templom előtt, hogy elférjen a rengeteg érdeklődő a dombon elhelyezett padokon.

Merklin Tímea

Az Erdő Péter bíboros által vezetett szertartáson részt vettek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, Alberto Bottari de Castello, Magyarország apostoli nunciusa, Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, Veres András megyés püspök, Soltész Miklós, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Csallóközi Zoltán kabinetfőnök, V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár, Harangozó Bertalan Vas megyei kormány megbízott, Majthényi László megyei közgyűlési elnök, Bugán József, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. vezérigazgatója, Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió nyugdíjas főbemondója, a Mindszenty Társaság egyik alapítója, valamint a „mindszent” utónevű települések képviselői is.

Az egybegyűlteket Fukszberger Imre, Csehimindszent polgármestere köszöntötte, elmesélve a történetet, hogy a háborús körülményekre való tekintettel, hogy került át csaknem Szombathelyre Mindszenty (akkor még Pehm) József első miséje száz évvel ezelőtt, de a szülei ragaszkodtak ahhoz, hogy a szülőfalujában tartsák meg, ott, ahol keresztelték, ahol ministrált, ahol először áldozott. A bíboros élete végéig ragaszkodott a falujához, ezért is vette fel a nevét. Az utókor hálájának jele emlékének ápolása, a templom felújítása, és környezetének rendbetétele is.

Veres András megyés püspök ünnepi beszédét azzal kezdte, hogy gyerekkorától fogva hallotta: „egy újmisés áldásért megéri elkoptatni egy csizmát”, most pedig egy százéves újmisére emlékezünk. Hangsúlyozta: a szülőföldnek nagy jelentősége van, Mindszenty itt tanult hitet, a család, a haza iránti szeretetet. Egykori tanárának is köszönhető, hogy azzá lett, aki volt, mert ő győzte meg a szülőket, hogy engedjék a gyermeküket tanulni. „Jóskából a hazának is nagy fia lehet még!” - ezzel győzte meg az apát, aki azt szerette volna, ha a fiú a gazdaságot viszi tovább. A tanár úr próféciáját a történelem igazolta. A megyés püspök még egy történetet elmesélt: amikor Pehm Jánost rá akarták venni, hogy ne szavazzon a néppártra, még a fia kezébe is adott egy nemzeti zászlót, mondván: „Fiam, úgy ragadd meg, hogy se ember, se vihar ki ne tépje a kezedből.”

Erdő Péter bíboros Mindszenty József emlékházzá alakított szülőházára hívta fel a figyelmet, amelyet látogatva eszünkbe jut, hogy a hercegprímás milyen egyszerűségben nevelkedett: az imádság és a munka adott tartalmat az időnek, ettől vált értelmessé az élet. Válságos időkben egyházmegyéje 88 parókiáját kereste fel, és látva az erőszak nyomait, a szovjet katonák okozta pusztítást, szenvedést, levelet írt a minisztériumba, tiltakozott a sérelmek ellen. Nem arról volt szó, hogy a püspök eligazítást ad, hanem arról, hogy a vallás rendezi a mindennapokat is, a hitnek, szolgálatnak, az örök értékek mellett való kiállásnak következményei vannak a hétköznapi életre nézve is. A bíboros azt mondta, ha úgy érezzük, hogy mindent szabad, de nincs értelme semminek, lássuk meg Jézus Krisztust. „Ne féljetek, Krisztus nem veszi el a szabadságotokat, nyissátok ki az ajtót előtte!” Ez Mindszenty mai üzenete is. Erdő Péter azt kérte, hogy mielőbb a „boldogok” sorában tisztelhessük Mindszentyt, ezután a jelenlévő tömeg közös imát mondott az egykori hercegprímás boldoggá avatásáért.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Mindszenty pappá szentelésének centenáriumán hangsúlyozta: a hercegprímás nagyerejű prédikációkat tartott, az egész emberiség erkölcséért harcolt, segítette a nemzeti identitás megtartását. Ténykedését az idegen érdekeket képviselő Rákosiék nem sokáig tűrték, 1949. február 8-án az igazságot és a jogot megtiporva életfogytiglani börtönre ítélték. Hamvainak hazatérése fontos volt a rendszerváltás időszakában. Személyes életszentségét ma már senki nem vonja kétségbe. Magyarország Alaptörvénye rehabilitálta Mindszenty filozófiáját: nem beavatkozott a politikába, hanem állampolgári kötelességét teljesítette. Nem sok olyan hős van a történelmünkben, aki mindig a jó oldalon állt, Mindszenty ilyen. Neki nem kellett a tévedéseivel sem szembenézni, mert nem voltak tévedései, legalábbis erkölcsi értelemben nem.

A megemlékezés végén Déri Péter, Csehimindszent plébánosa mondott köszönetet a résztvevőknek, és mindenkinek, aki segítette a templom és környezete felújítását, amelyhez a magyar állam 106 millió forintot adott. A felújított Mindszenty-házat is ajánlotta megtekintésre, ahol méltóképpen tudják fogadni a zarándokokat. Amint mondta, az idei év bíboroshoz kötődő ünnepeinek sorában egy szeptemberi rendezvény lesz a következő, Mindszenty esztergomi érseki kinevezésének 70. évfordulója alkalmából.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!