Csempeszkopács

2014.09.22. 12:28

Fáklya volt a falu élén - Pungor Zoltánra emlékeztek földijei

Csempeszkopács – A nyolc éve elhunyt Pungor Zoltán tanár úrra, népművelőre emlékeztek szombaton a településen, az azóta róla elnevezett helytörténeti múzeum előtt.

Tersztyánszky Krisztina

- A legnagyobb tette az volt, hogy a jót hozta ki belőlünk, hogy összetartott bennünket – hangsúlyozta Krenner Róbert polgármester a megemlékezésen. A csempeszkopácsi gyökerű Pungor Zoltán szombathelyi lakosként is rendszeresen visszajárt a szülőfalujába, hogy gyarapítsa, lakóit tettekre sarkallja. Tevékenysége néprajzi gyűjtéssel kezdődött, melynek gazdag anyagából 1976-ban múzeumot rendezett be a Béri Balogh család kastélymaradványában. Később ő honosította meg az azóta is népszerű, pünkösd utáni középkori vásárnapokat. Színjátszókört, dalárdát vezetett fáradhatatlanul, egészen a 2006 szeptemberében bekövetkezett haláláig.

Fotó: A szerző

Igazán méltó követője azóta sem akadt, de amit létrehozott, azt a falu őrzi és becsben tartja. Nem csak a középkori vásárt tartják meg minden évben óriási civil összefogással, szeptember közepén mindig összegyűlnek a kastélymúzeumnál és verssel, dallal idézik fel az emlékét. A faluvezetés és Zoli bácsi családtagjai is leróják kegyeletüket az emléktáblánál, melyet az első évfordulón állítottak. Aztán minden évben elültetnek egy fát az emlékére, hogy gyarapodjon a kastélypark. Vidámságban, muzsikával, eszemiszommal telik a nap hátralevő része, hiszen Pungor Zoli bácsi is bizonyára ezt látja a legnagyobb örömmel az angyalok közül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!