Csepreg

2016.07.29. 19:20

Miért örülnek az utánfutós kerékpárnak, a láncfűrésznek, a fúrógépnek és a motoros fűkaszáknak Csepregen?

Csepreg - Sikeres és eredményes a közfoglalkoztatás, melynek hatékony működtetéséhez újabb kormányzati támogatást nyert el a város.

Cseszkó Tamás

Több mint ötmillió forint állami támogatásban részesült Csepreg. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően valósulhat meg az úgynevezett Útőr program,  amelynek célja,  hogy a közfoglalkoztatottak még hatékonyabb eszközökkel tudjanak dolgozni.

- Jól működik városunkban a közmunkaprogram - mondta el Vlasich Krisztián polgármester, kiemelve, hogy minden pályázati lehetőséget megragadnak annak érdekében, hogy a városgazdálkodás minél nagyobb létszámmal tudjon dolgozni. Fontos kiemelni, hogy a kötelező feladatok (zöldterület-gondozás, köztisztasági feladatok) mellett olyan munkálatokat is elvégeznek a városgazdálkodás szakemberei, amelyekkel korábban külső cégeket bíztak meg.

Fotó: Csepregi Polgármesteri Hivatal

- A megerősített létszám teszi lehetővé, hogy költséghatékonyabban működjünk, a megtakarított összegeket pedig a város fejlesztésére fordítjuk - húzta alá a polgármester, aki örömét fejezte ki, hogy a pályázatnak köszönhetően egy utánfutóval felszerelt teherhordó kerékpárral, egy láncfűrésszel, egy fúrógéppel, két motoros fűkaszával és további, útkarbantartáshoz szükséges munkaeszközzel bővült a városgazdálkodás eszközállománya. - Ezúton szeretném megköszönni a szakmai együttműködést Harangozó Bertalan kormánymegbízottnak, hiszen a program indulása előtt sikerült egyeztetnünk a város eszközigényét, így ezentúl hatékonyabban tudjuk ellátni majd mindennapi feladatainkat.  Nagy segítséget  nyújtanak a program megvalósítása során elnyert munkaeszközök, amelyeket a dolgozók is nagy örömmel fogadtak - nyilatkozta Vlasich Krisztián polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!