Diáksport

2016.06.19. 16:30

Ezüstérmes a Bolyai kosárcsapata

Miskolc - A diákolimpiai labdajátékok első összevont országos döntőjében remekül teljesített és ezüstérmet szerzett a Bolyai iskola fiú kosárlabdacsapata.

Vastag Nándor

A nagyszabású miskolci diákolimpiai döntőben a IV. korcsoportos tanulók négy csapatsportágban tették próbára tudásukat. A fiú kosárlabdában a megyei és a regionális selejtezők után nyolc csapat szerzett indulási jogot, melyek két négyes csoportban kezdték meg a küzdelmeket. A Bolyai iskola a bajai III. Béla elleni 101-89-es győzelemmel mutatkozott be, majd a pécsi Városközpontit 77-40-re lépte le, végül a debreceni Kossuth ellen 91-88-ra nyert. A szombathelyiek veretlenül és csoportelsőként jutottak a keresztjátékba, ahol a másik négyesben a második helyet két győzelemmel, egy vereséggel megszerző nyíregyházi Arannyal találkoztak. A mérkőzés hatalmas csatát hozott, melyen a vasi csapat 107-103-re bizonyult jobbnak. A bolyais fiúk a kosártorna fináléjában is nagy küzdelmet vívtak, ám az utolsó meccsen nem tudták megőrizni a veretlenségüket, a zalaegerszegi Kölcseytől 104-88-ra kikaptak. A vasi együttes nagyon értékes ezüstéremmel térhetett haza, s még két egyéni elismerést is kapott: az All Star-csapatba Kiss Benedeket és Kiss Mátyást is beválasztották.

A Bolyai ezüstérmes csapat. Állnak (balról): Móricz Attila testnevelő, Kiss Mátyás, Szabó Bence, Nagy Bernát, Hamar József, Földes Zalán, Kiss Benedek. Térdelnek: Rédei Péter, Tóth Barnabás, Kenéz Csaba, Gyöngyösi Ádám, Varga Árpád, Gajdán Gergely. A képről hiányzik Kunecz Árpád testnevelő. Fotó: Kunecz Árpád

A Bolyai csapata: Gyöngyössy Ádám, Tóth Barnabás, Gajdán Gergő, Szabó Bence, Kiss Benedek, Kiss Mátyás, Kenéz Csaba, Hamar József, Nagy Bernát, Varga Árpád, Rédei Péter, Földesi Zalán. Testnevelő, felkészítő: Kunecz Árpád, Móricz Attila.

Miskolcon egy másik labdajátékban, fiú labdarúgásban is volt vasi érdekeltség. A megyei győzteseket felvonultató 20 csapatos mezőnyben a Szentgotthárdi Oktatási Intézmény szerepelt, és tisztes helytállás mellett a 17. helyen végzett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!