Egyéb

2017.01.30. 18:54

Csak balhé ne legyen

Sokszor úgy vagyunk az igazsággal, hogy inkább nem is akarjuk tudni.

Budai Dávid

Én például, amikor még nagy bicikliskarrierről álmodoztam, és láttam magamat aranyszínű BMX-emen elsuhanni az avignoni tehenek mellett a Tour de France-on, bizony rosszul esett volna ha tudom, hogy a jó öreg Armstrong egy kamus, akinek doppingkoktéllal indul a napja. Most már persze fel tudom ezt dolgozni és különben is, ha Armstrongot akarok példaképnek, ott van még a Louis, meg a Neil. Sokszor összetörik aztán az álom akkor is, amikor tisztes távolból szeretünk rajongva valakit, aztán mikor közelebb jön, rádöbbennünk, hogy se nem olyan vicces, se nem olyan jó fej, mint gondoltuk. Arról a feleségről már ne is beszéljünk, aki azt mondja a drága urának, hogy csinál, amit akar, csak ő meg ne tudja.

Nem az a baj tehát, ha megcsalnak. Sokkal nagyobb baj, ha kiderül az igazság, mert akkor arra ugye reagálni kell, tányért kell csapkodni, meg üvöltözni sem ártana egy negyedórát. Csakhogy az edénykészlet is új, és a szomszéd Józsiék múltkor is lejöttek, az meg már akkor is ciki volt. Ezért inkább spongyát rá, aztán majd elmúlik az élet valahogy így is. Így tehát könnyen belátható, hogy az igazságkeresés kemény dió, nem is érdemes vesződni vele. Időnként például a javakat is megpróbálják újra elosztani igazságosan, és ennek rendszerint mindig sírás a vége, márpedig az nem jó, hiszen a lényeg éppen az lenne, hogy ne legyen balhé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!