Egyéb

2017.02.02. 16:08

Inkább égessük el?

Pedig annyira drukkoltam, hogy az idén sikerüljön... De megint nem jött össze.

Nagy Ildikó

Szombathelyen legalábbis nem: a városban még tegnap is láttunk magányosan, párosával vagy éppen kupacokban heverő, karácsonyi díszeiktől megfosztott fenyőfákat, amiket a szolgáltatónak január 31-éig kellett volna elszállítania. De valahogy itt maradtak, velünk együtt várják a tavaszt.

Arra gondoltam, ha annyira nem megy ez a fabegyűjtés, megoldhatnánk másképpen is a dolgot. Mondjuk úgy, mint Amsterdamban, ahol a Múzeum téren 1974 óta minden évben hatalmas máglyát raknak a kidobott karácsonyfákból, és hatalmas télkergető népünnepélyt rendeznek a faégetésből.

De ne menjünk Hollandiáig: a kétezres évek derekán egy kőszegi egyesület a kisvárosban is hagyományt akart teremteni a faégetésből: emlékszem, a Balog iskola előtti téren tűzoltók felügyelték az égetést, közben a kőszegiek forralt borral, meleg teával a kezükben beszélgettek. Aztán 2014-ben született egy önkormányzati döntés arról, hogy a városban többet nem rendezhetik meg a magyar hagyományoktól és a keresztény kultúrkörtől távol álló karácsonyfa-égetést, és határozatba foglalták, hogy „az összegyűjtött fenyőfák rendeltetésüknek megfelelően a hulladékudvarba kerüljenek elszállításra, feldolgozásuk ott történjen meg." Nem úgy Celldömölkön, ahol - talán éppen a kőszegi példán felbuzdulva - azóta már jól be-járatott, sokak által várt városi rendezvény a közös karácsonyfa-égetés: ott is van forralt bor, meleg tea, a színpadon pedig tánc és zene. Lehet, hogy Szombathelyen is ez lenne a jó megoldás?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!