Kifogyott a lendület

A természet körforgása, a mezőgazdasági munkák meg az egyházi ünnepek az egész naptári évet rendszerezik, amihez akarva-akaratlanul valamennyien alkalmazkodunk. Ebből kiindulva készülnek el az otthonok, a közintézmények, a kirakatok dekorációi is. Különösen azokban az évszakokban, amikor a természet túl sok fénnyel és látnivalóval nem szolgál. Mihelyst beköszöntenek a hosszú, sötét délutánok, a hideg esték, megjelennek környezetünkben a piros bogyós ágak, a narancsvörösen izzó töklámpások, a bronzbarna, vad sárga őszi levelek. Karácsony felé a fény és az öröm iránti igényünk csak fokozódik. A rénszarvasok, mosolygós hóemberek, hópihék, angyalkák és csillagok tobzódása minden más évszakban túlzónak tűnne, de ilyenkor még a legzordabb agglegény is kitesz az asztalára valami karácsonyit. Most viszont már elmúlt az ünnep, februárra fordult a naptár és lassan a napok is hosszabbodnak. Ám az ablakokban és a kirakatokban továbbra is sok helyen a megfakult fenyőág és ezüst csillag sápadozik. Ebben a rendkívüli hideg, sötét és ködös januárban mintha megfeneklett volna az évszakok rohanó körforgása. Messze még a húsvét, a farsang vidámsága nem mindenkit ragad el. Mit is lehetne ilyenkor a kirakatokba tenni? Bundás egyujjas kesztyűt, füles sapkát, prémes hótaposó csizmát? Jégvakarót, lemerült akkumulátort? Úgy látom, az emberek zöme még nem lelkesedik, nem dekorál, kifogyott a lendület a szürkeség elleni harcból. Nincs más hátra, itt már az igazi napfénynek kell közbelépnie!