Tilalom és emberség

Helyes. Adódhatnak azonban olyan helyzetek, amikor egy vezetőnek mérlegelnie kellene.

Egy ismerősöm édesapja a Markusovszky kórház 11-es Huszár úti osztályán feküdt, mindenki - a kezelőorvosa, a nővérek és a családja is - tudta, hogy napjai vannak hátra. A lánya kérvényezte a kórház főigazgatójánál, hadd mehessenek be az édesapjához. A főigazgató - anélkül, hogy felemelte volna a telefont, és a bácsi kezelőorvosától tájékozódott volna a beteg állapotáról - megtagadta az engedélyt. „... nem áll módomban engedélyezni, hogy az édesapja mellett legyen..." - írta kurta válaszában. A bácsi pénteken meghalt. Az özvegyének, a lányának és az unokájának pedig nemcsak szeretett hozzátartozójuk elvesztése fáj, hanem az is, hogy utolsó óráiban nem tudtak mellette lenni, és elköszönni tőle. Mert a főigazgató így döntött.

Úgy gondolom, 2017-ben minden kórházban ki lehetne alakítani egy szobát, ahol a haldoklók utolsó napjaikban együtt lehetnének szeretteikkel - akár influenzajárvány idején is. A járvány ugyanis lecseng, a fájdalom azonban még jó ideig nem enyhül.

Jó lenne, ha végre nem csak beszélnének a méltó távozásról, hanem az illetékesek meg is teremtenék a feltételeit.

Azt már csak halkan teszem hozzá, hogy a bácsi lányát két nappal később behívták a kórházba az édesapjai személyes tárgyaiért. Pedig akkor is látogatási tilalom volt...