Ország-világ

2021.08.24. 14:38

Napi nyolc órányi ücsörgés hétszeresére növeli a stroke kockázatát

Az esetek 90 százaléka megelőzhető lenne, ha az emberek kizárnák az életükből a kockázati tényezőket.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Egy új kutatás szerint azoknál a 60 év alatti felnőtteknél, akik napi nyolc vagy több órát ültek, és egyébként sem voltak fizikailag aktívak, hétszer nagyobb volt a stroke kockázata, mint azoknál, akik kevesebb mint négy órát töltöttek ülőmunkával és legalább tíz percet mozogtak naponta. Az Amerikai Szívgyógyász Szövetség Stroke című szaklapjában megjelent, kanadai egészségügyi felmérésben 143 ezer felnőtt adatait elemezték. A résztvevők állapotát átlagosan majdnem tíz éven át követték.

Raed Joundi, a tanulmány vezető szerzője és a kanadai Ontario állambeli McMaster Egyetem kutatója szerint

az ülőmunka rontja a glükóz és a lipid anyagcseréjét, a véráramlást, valamint növeli a gyulladás kialakulásának kockázatát a szervezetben. Ezek a változások idővel káros hatással lehetnek az erekre, így növelhetik a szívroham és a stroke kockázatát.

A vizsgálatban részt vevők közül összesen 2965 embernél alakult ki stroke. Az esetek kilencven százalékában ischaemiás stroke történt, vagyis az agyat vérrel ellátó artéria záródott el.

Nem megfelelő időben kapott ellátás esetén az agysejtek az adott területen oxigénhiány miatt el is halhatnak. Kerry Stewart, a marylandi Johns Hopkins Orvosi Egyetem professzora ezért a stroke tüneteinek gyors felismerésének fontosságára hívta fel a figyelmet. Ezek közé tartozik a gyengeségérzés a karokban, a lábakban és az arcban. Különösen figyelmeztető jel, ha az erőtlenség a test egyik oldalára korlátozódik.

A beszéd elmosódása és a látási, illetve hallási problémák, valamint erős, más egészségi problémához nem kapcsolható fejfájás jelentkezése is segít felismerni a bajt.

A professzor szerint a fizikai aktivitás növelése és az ülőmunkával töltött idő csökkentése segíthet leszorítani a stroke kockázatát. Tanácsa szerint lehet azzal kezdeni, hogy az ember többet áll és kevesebbet ül, így például lépcsőzik a lift helyett. Az Amerikai Szívgyógyász Szövetség ajánlása alapján pedig a felnőtteknek hetente legalább 150 perc mérsékelt intenzitású fizikai aktivitást kellene végezniük. Joundi szerint ideális, ha ez a mozgás tíz percnél hosszabb szakaszokban történik.

A mozgás akkor tekinthetők megfelelő intenzitásúnak, ha megemelkedik a pulzusszám és megizzadunk. Erre jó például a gyors séta vagy a kerékpározás.

Korábbi kutatások továbbá rámutattak a tíz potenciálisan kizárható kockázati tényezőre is. Ezek alapján az alkoholfogyasztás például a stroke kialakulásával majdnem minden esetben összefüggésbe hozható. A fizikai aktivitás növelése tehát csak az egyik fontos összetevője a kockázat csökkentésének. Fontos továbbá a megfelelő étrend, a dohányzásról való leszokás, valamint a magas vérnyomás és a cukorbetegség szűrése és kezelése.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!