Egy falat Mennyország

2021.11.23. 15:50

Kiderült, melyik az év szaloncukra!

Az év szaloncukra díj mellett a kézműves termékek külön is megmérkőztek, továbbá idén is megjelent a hozzáadott cukrot nem tartalmazó szaloncukrok kategóriája.

A gödöllői Sulyán Cukrászda Egy falat Mennyország sütemény szaloncukor-verziója nyerte el Az év szaloncukra 2021 címet. Az idén 2. alkalommal civil kezdeményezésként megrendezett versenyre a gyártók összesen 152 ízt neveztek.

Az év szaloncukra keddi online eredményhirdetésén Kovács Ádám és Kovács Gergely, a Szeretem a csokit YouTube-csatorna videós párosa, a verseny két ötletgazdája elmondta, hogy a piac változásait és a fogyasztói igényeket figyelembe véve határozták meg idén a kategóriákat, amelyek összeállításában a Magyar Édességgyártók Szövetsége nyújtott segítséget. A verseny 9 kategóriájának a zsűrizésben több mint 150 kóstoló segített.

A megmérettetésre az összes magyarországi gyártó meghívást kapott, akik szabadon dönthettek, hogy részt vesznek-e a versenyben és a teljes szaloncukor-kínálatukból hányat indítanak el.

Az év szaloncukra díj mellett a kézműves termékek külön is megmérkőztek, továbbá idén is megjelent a hozzáadott cukrot nem tartalmazó szaloncukrok kategóriája, valamint versenyt indítottak az alacsonyabb árú kategória jelöltjeinek is. Külön díjazták a legkedveltebb ízek legjobbjait, valamint a legjobb új ízt is.

Az év szaloncukra díj győztese a gödöllői Sulyán Cukrászda Egy falat Mennyország sütemény szaloncukor-verziója lett, amelyet az Eucharisztikus Kongresszus süteményének választott sütemény ihletett.

A 2. helyen a Demeter Chocolate jamaicai fekete kókuszos és fehér csokis szaloncukra végzett, a 3. pedig idén is a Stühmer pisztáciakrémes szaloncukor lett.

Az év kézműves szaloncukra idén a gödöllői Sulyán Cukrászda fehér csokoládés, roppanó kekszes trüffel szaloncukra, a 2. helyezett a Demeter Chocolate Jamaicai fekete kókuszos szaloncukra, harmadikként pedig a gyulai Kézműves Cukrászda sós karamella szaloncukrát rangsorolták a kóstolók. A cukormentes kategória első helyezettje a maklári Stühmer mogyorókrémmel töltött tejcsokoládé szaloncukra lett, a 2. helyezett a Lissé Kft. Aranygaluska ízű szaloncukra, a 3. helyezett pedig a Stühmer narancsos szaloncukra lett.

Az alacsonyabb árú , vagyis 100 grammonként 599 forint alatti szaloncukrok közül 1. helyen végzett a TESCO banános ropogós és málnás robbanócukorkás szaloncukra, 2. helyen végzett a LIDL hozzáadott cukor nélküli fehér csokis eper és sárgabarack ízű szaloncukra, a 3. helyet pedig a Nestlé Boci meggyes zselés szaloncukra nyerte el.

A legkedveltebb ízek kategóriákban csak egy-egy győztest hirdettek.

A legjobb marcipános szaloncukor az orosházi Hóvirág Fagylaltbár vörös boros aszalt szilvás, marcipános szaloncukra, a legjobb karamellás szaloncukor a keszthelyi Sütibbolt ropogós ostyás sós karamellje lett, a legjobb mogyorós szaloncukor a Stühmer piemontei mogyorós szaloncukra, a legjobb kókuszos szaloncukor a Demeter Chocolate idén háromszoros díjnyertes jamaicai fekete kókuszos szaloncukra, amíg a zselés szaloncukrok közül címvédőként a múlt évi nyertes, a Choco Garden meggyes zselés szaloncukra lett a győztes.

Az idén először megjelenő új ízek közül a Boci meggyes zselés szaloncukra végzett az élen.

Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke elmondta, a járvány miatt az elmúlt év első felében erőteljes visszaesést tapasztaltak az édességiparban, 25 százalékkal esett vissza a fogyasztás. A visszaesés szerencsére csak átmeneti jelenség volt, az év 2. felére nőtt a fogyasztás, karácsonyra a piac visszarendeződött. Idén, az első bolti visszajelzések alapján erősebb a fogyás szaloncukrokból és csokimikulásokból, mint tavaly. Kiemelte azt is, hogy idén az alapanyagok ára jelentősen emelkedett, ez megmutatkozik az édességek árában is.

A felméréseik szerint egyre többen keresik a minőségi szaloncukrokat.

A hungarikumnak számító szaloncukorból Magyarországon évente 3500 tonnát adnak el. Egy háztartásban évente átlagosan 1 kilónyi szaloncukrot vásárolnak, és továbbra is a legkedveltebb ízek a piacon a zselés, a marcipános, a kókuszos, a karamellás és a csokoládékrémes.

A zsűrizésben a meghívott zsűritagok mellett az Év Szaloncukra Facebook- és Instagram-követői közül is többen részt vettek, továbbá közreműködött a Szeretem a csokit YouTube-csatorna videós párosa, a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége és a Nagycsaládosok Kispesti Egyesülete is.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!