Megvan a felelős

2022.02.04. 19:20

Azonosították a testszag és egyéb bűzök észlelésének mechanizmusát

Az eredményeik akár gyakorlati haszonnal is járhatnak, például személyi higiéniai termékek fejlesztésénél.

A testszag és egyéb bűzök észlelésének mechanizmusát azonosították amerikai kutatók. A mintegy 400 szaglóreceptornak csupán töredékéről mutatták ki eddig, hogy részt vesz a speciális szagok észlelésében – írja a The Guardian cikkében.

Még mindig meglepő módon keveset tudunk arról, hogyan működnek a szaglószervi receptorok, miként lépnek egymással kapcsolatba, hogy kódolják az észleléseket

– mondta Joel Mainland, a Pennsylvaniai Egyetem és Monell Chemical Senses Center közös tanulmányának társszerzője.

A már feltárt receptorok között van például a cis-3-hexen-1-ol nevű, a frissen vágott fűre emlékeztető illatú kémiai anyagot érzékelő receptor és az androsztenon nevű, a szteroidhormon érzékeléséhez köthető receptor. Utóbbi az egyén genetikai felépítésétől függően lehet vizelethez hasonlatos vagy szantálfa illatú, illetve akár illattalan is.

A kutatók most felfedezték azt a szagreceptort, amely a testszag, valamint azt, amely a pézsmaszerű illat észleléséért felel.

A Plos Genetics című tudományos lapban megjelent tanulmány szerint Mainland és kollégái 1000 kínai embert kértek meg, hogy 100 pontos skálán értékeljék 10 szaganyag intenzitását és kellemességét. A szagok között szerepelt a galaxolid, egy szintetikus pézsma és a 3M2H. Ez a körülbelül 120 testszagú vegyi anyag egyike, amely önmagában hordozza ezt a jellegzetes illatot. A szakértők ezt követően az eredményeket összevetették a minden résztvevő teljes genomjának elemzéséből származó adatokkal.

Az eredmények megerősítették a korábban felfedezett összefüggéseket az érzékelés, az intenzitást és a specifikus szagreceptorok genetikai változatai között négyből 3 illat, köztük az androsztenon esetében is.

A kutatók találtak genetikai variánsokat is, amelyek a galaxolid és a 3M2H pézsmaillatának érzékeléséhez kapcsolódnak. Ezáltal először azonosították emberben azokat a szagreceptorokat, amelyek részt vesznek ezen illatok észlelésében. Joel Mainland szerint eredményeik akár gyakorlati haszonnal is járhatnak, például személyi higiéniai termékek fejlesztésénél.

Borítóképünk illusztráció (Shutterstock)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!