Mit vehetnénk át nyugatról?

Néhány évvel ezelőtt a Bild német lap arról jelentetett meg cikket, hogy évről évre több külföldi jön Európa nyugati feléről a keleti EU-tagországokba, köztük Magyarországra, hogy itt töltse el az öregkorát, a nyugdíjas éveit.

– Igen, erről én is hallottam Svájcban, mert akinek alacsonyabb a nyugdíja, az Európának ezen a részén jobban meg tud élni belőle – nyugtázza Robert Lussi.

A svájci nyugdíjas többször járt már Magyarországon. Szeret itt lenni, kedves embereknek tartja a magyarokat, de ugyanakkor kritikus szemmel jár közöttünk. Most arra kérem, hogy a magyar nyugdíjasok életét jobbá tevő svájci szokásokról, eltérésekről beszéljen.

Robert Lussi régóta nyugdíjas, de szívesen sportol manapság is. Fotó: Némethy Mária

– Engem nagyon meglep, máig mellbe vágónak találom, hogy annyi beteg, nehezen járó idős embert látok az utcákon. Tudom, hogy általában sokat dolgoztak aktív éveikben, s hallottam azt is, hogy nem a Svájcban megszokott munkakörülmények álltak itt rendelkezésükre, tehát van objektív körülmény, ami menti őket, de van más is. Nálunk eleve egészségesebben élnek az emberek, mert mások a szokásaink. Már gyermekkortól nagy kirándulásokat teszünk, s ez idős korunkra szinte a vérünkké válik. Hétköznapokon vagy hétvégéken sok nyugdíjas csoportot lehet látni az utakon, akik kis hátizsákkal vándorútra kelnek, s jó néhány kilométert bottal a kezükben gyalogosan bejárnak. Ilyenkor van valami cél, egy zöldvendéglő, vagy egy szép kilátás, szóval valamiért vándorolunk akár egyedül is, de többnyire társaságban. Ez egészségesen tartja az ízületeinket, a tüdőnket, az idegrendszerünket. A teljesítmény és a beszélgetések öröme is sokat jelent. Szóval ez nagy különbség a magyar és a svájci nyugdíjasok között, s alapvetően nem pénz kérdése. Úgy tudom, itt ingyen lehet tömegközlekedéssel utazni, tehát jól kiaknázható lehetőség az időseknek a kirándulás. Csak rá kell szánniuk magukat.

Robert Lussi elmondja, hogy náluk is van utazási kedvezmény, de nem teljesen ingyenes, valamennyit évente ki kell érte fizetni minden idősnek. A svájci úr tovább sorolja észrevételeit:

– Azt is nagy különbségnek tartom, hogy a magyarok sokkal nagyobb evők, mint a svájciak. Nálunk is vannak túlsúlyos emberek, de közel sem annyian, mint Magyarországon. Sokszor láttam már, hogy a magyarok nagy mennyiségeket képesek elfogyasztani egy-egy étkezés alkalmával. Jóval többet, mint nálunk, s jóval többet annál, mint amennyire szüksége van az emberi szervezetnek. Polgári értelemben hagyományos erény a mértékletesség, de talán nincs eléggé a köztudatban, pedig a Szentírás szerint a mértékletesség adja az embernek a józanságot, éberséget, megfontoltságot. Szóval a mértékletességről beszélni kellene az étkezés kapcsán is a jobb egészség érdekében.

Kitűnő megfigyelőként Roberet Lussinak az is feltűnt, hogy a két ország hölgyei a fodrászt is eltérő gyakorisággal keresik fel. Nevetve említi meg, hogy Svájcban még a tehetős hölgyek nagy része sem jár el azért a fodrászhoz, hogy befestesse a haját. Amikor elmondom neki, hogy Magyarországon ezt otthon, sajátkezűleg is sokan megteszik, nem költenek ezért fodrászra, megjegyzi:

– A különbségekről kérdezett, hát ez is feltűnt. Nálunk sokan gondolják úgy, hogy a hajfestés nem egészséges, hiszen erős vegyszert ken az ember a fejére, meg egyébként is vállalni kell a korunkat. A svájci idős emberek nem akarnak fiatalabbaknak látszani, de ez nem is elvárás.

Még bőven lehetne sorolni a különbségeket a gazdag nyugati ország és a magyar nyugdíjasok életmódja, életszemléletének különbözőségeiről. Például azt is, hogy ott legalább hetente egyszer a férfi és a női nyugdíjasok eljárnak valamilyen klubba, kávézóba. Mindenkinek van valamilyen kis asztaltársasága, s összejőve egy kávé, vagy tea mellett megbeszélik a világ és a saját ügyeiket. Mentálisan ez is nagyon fontos időtöltés.