Életmód

2015.07.07. 10:57

5+5 tipp leégés ellen

Leégni nem jó, utána még sokáig megmard a nyoma. Ezúttal tíz tanácsot adunk a leégések elkerülésének érdekében.

Budai Dávid

A napozószezon már javában tombol, az idén pedig még soha nem tűzött úgy a nap, mint most, ezért ellátjuk néhány jó tanáccsal, hogy elkerülhesse a leégést. Ígérjük, tippjeink túlmutatnak, a ne menjen a napra 11 és 14 óra között típusú tanácsokon. Mindjárt az elején leszögezzük, hogy mi napozás pártiak vagyunk. Mivel a legújabb kutatások szerint a bőrrákkal és a napozás káros hatásaival való riogatás is felelőssé tehető azért, hogy az utóbbi évtizedekben jelentősen nőtt az ilyen típusú megbetegedések és az ezzel összefüggő halálozások száma. Ugyanis a kevés napozás következtében csökken a bőr védekezőképessége, a rendszertelenség fokozza a leégés veszélyét, ami pedig növeli a bőrelváltozások kialakulásának esélyét. Vagyis a napozás egészséges, ami viszont nem az, az a leégés, hogy ezt elkerüljük:

1. Tartsuk mindig szem előtt a fokozatosság elvét, a bőrünket fokozatosan szoktassuk a naphoz: először csak 5-10 percig napozzunk, majd tízpercekkel emeljük az adagot. Már az első pontban fontos leszögezni, nem leszünk menőbbek akkor, ha nem használunk naptejet, és az sem jó érv, hogy csak kis időre megyünk ki a napra.

2. Használjunk napvédő szereket. Miután kiválasztottuk a bőrtípusunknak megfelelő faktorszámú krémet, bőségesen kenjük be magunkat naptejjel, minden napsugárzásnak kitett testrészen, így az összefüggő filmréteggel nyújthatunk védelmet a káros sugarak ellen. Félóra elteltével ismételjük meg a napvédő használatát, hogy az egyenletes fedést mindenhol biztosítsuk. Amennyiben egy óránál hosszabb ideig tartózkodunk napon, úgy kétóránként ismételten alkalmazzunk napvédőt. Úszás, erős izzadás vagy törölközőhasználat, esetleg ruha általi ledörzsölés esetén azonnal ismételjük meg használatát. Tegyük ezt abban az esetben is, ha a termék „vízálló” felirattal ellátott. Nem szabad figyelmen kívül hagyni az a tényt sem, hogy a kozmetikai készítményekben az illatanyagok és a konzerválószerek is allergiát válthatnak ki, ezt a reakciót a napsugárzás tovább erősítheti. Az érzékeny, allergiára hajlamos emberek különös odafigyeléssel válasszák ki kozmetikumaikat!

3. Aki az üvegfal mögé bújik a nap ellen, az sem oldott meg mindent. Lehetőség szerint kerüljük el, hogy bőrünket ablaküvegen át tartósan napsugárzás érje. Az ablaküveg ugyanis megszűri a jótékony hatású UV-B-sugarakat, viszont a káros UV-A-sugárzás akadálytalanul halad át az üvegen. Az UV-A-sugarak – az UV-B-sugarak ellensúlyozó hatása hiányában – öregítik a bőrt, rákos sejtburjánzást okozhatnak, és a bőrben az UV-B-sugarak hatására keletkezett D-vitamint is lebonthatják. Így újra csak ismételni tudjuk magunkat: napozzunk inkább a természetben, ne túl sokat, de rendszeresen. A napsugárzás hatására termelődik a bőrben a D-vitamin, ám teljes felszívódásához akár 48 órára is szüksége lehet a szervezetnek. A D-vitamin nemcsak a csontozat felépítésében játszik fontos szerepet, hanem a rák ellen is véd! Azért a Nap nem mindenható, hiszen D-vitamint tartalmaz a tojás, a tejtermékek, a teljes kiőrlésű gabonafélék, a hal, illetve a halolajok. A táplálkozással is sokat tehetünk a leégés ellen.

4. A béta-karotinban gazdag élelmiszerek fogyasztása nemcsak rákmegelőző hatású, hanem elősegíti a szép napbarnította szín kialakulását is. A sárgadinnye, a sütőtök, a sárgabarack, a sárgarépa, a paradicsom, az eper, a csipkebogyó – vagyis elsősorban a piros és sárga zöldségek és gyümölcsök nagyobb mennyiségű fogyasztása javasolt. Kevesen tudják, de a béta-karotin tablettát a dohányosok nem szedhetik, nekik csak a réparágcsálás megengedett.

5. És végül csak azért is elmondjuk: 11 és 14 óra között tartózkodjunk inkább árnyékban, ilyenkor erősebb a káros sugárzás, és a magas kinti hőmérséklet is megterhelő lehet a szervezetnek.

Ígértünk még 5 tippet leégés ellen:

1. Mindig győződjünk meg arról, hogy aki beszél, az valóban hozzánk szól, és nem például telefonál, vagy a hátunk mögött álló kollégánknak magyaráz. Egy kis odafigyeléssel sok kellemetlenségtől óvhatjuk meg magunkat.

2. Mindenki beszél magában, ezt kár lenne tagadni, és ez jól is van így. Viszont, ha mindenáron hangosan akarunk magunkkal közölni valamit, győződjünk meg előtte arról, hogy nincsen senki a közelünkben. Ha mégis rajtakaptak minket, akkor egy erőtlen próbálkozást még tehetünk, és mondhatjuk azt, hogy telefonáltunk. Igaz, nem fognak hinni nekünk, de mivel úgy tesznek majd, mintha hinnének, megnyugodhatunk.

3. Ha valaki hevesen integet, mielőtt visszaintünk, győződjünk meg róla, hogy nekünk szól-e az üdvözlés, nem például a mögöttünk jövőnek. Annak idején Karinthy Frigyes is foglalkozott ezzel a kínos szituációval: Nem nekem köszöntek című írásában, ezért joggal került fel nálunk is a kínos szituációk ötös listájára. Persze ennek fordítottja is igaz, amikor azt hisszük, ismerősünket pillantottuk meg és neki köszönünk, vagy ne adj isten a nyakába ugrunk hátulról. Ilyen szituációkból, már nincs esély a menekülésre. Bele kell állni a helyzetbe keményen, és töredelmesen bevallani, hogy tévedtünk. Egyébként nem nagy dolog, de azért akkor nagyon cikinek érezhetjük.

4. Velem is megesett már, hogy elnéztem a piktogramot a mellékhelyiségen, és csak akkor derült ki, hogy rossz helyen járok, amikor már kifelé jöttem. Nők esetében nem annyira kellemetlen, mivel a férfiak megbocsátóbbak ilyenkor, ellenkező esetben viszont azt tudjuk tanácsolni, hogy ne a WC-ben kezdjünk magyarázkodásba, jobban járunk.

5. A végére hagytuk a legfontosabbat: amikor valakit kibeszélünk, szidunk, vagy éppen viccet mesélünk róla, mindig győződjünk meg róla, hogy nem áll-e épp mögöttünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!