Életmód

2016.07.06. 13:50

A boldogság nyomában

Tervezünk, menetelünk, célokat jelölünk ki, s igyekszünk túlélni az életet Hajtunk a megélhetésünk után, keressük a boldogságot, és egyre többet vállalunk, hogy ezzel is építsük álmaink várát. Aztán egyszer, egy sötét hajnalon ráébredünk arra, hogy eltelt az életünk, és az esztendők a múltba vesztek

Horváth Nikoletta

Monoton mókuskerék. Hányszor hallom ezt, ha a hétköznapokról beszélünk. Tény. Mindenki küzd az életében. Küzd azért, hogy a mindennapi kenyeret elő tudja teremteni. Küzd azért, hogy szeressék, elfogadják, esetleg elismerjék. Küzd önmagával, a szellemeivel, a láncaival. A küzdelem éppúgy hozzánk tartozik, mint a kezünk vagy a lábunk. Csak ritkán nézünk fel a mókuskerékben, és talán észre sem vesszük, ahogy pacaként összefolyva suhannak el mellettünk a hetek, hónapok, az események, az emberek... Nem állunk meg, nem lassítunk, mert nem lehet, nem szabad... Mígnem becsap a villám, és térdre kényszerülünk. Akkor, abban a pillanatban értjük meg igazán, hogy mennyi mindent elpocsékoltunk, hogy mennyi mindent nem ragadtunk meg, éltünk át - mondván, mi csak építjük álmaink várát.

De hát mi a legfőbb álma mindannyiunknak? Most nem tárgyi, materiális dolgokra gondolok, mert bár ezek is tudnak örömet szerezni, de úgy gondolom, a tartós boldogságnak lelki téglái vannak, amelyeket nem lehet pénzzel megvenni. A boldogság. Az egyetlen, a megfoghatatlan, és a sokszor elérhetetlen. A boldogság, amelyet szinte misztikum övez. A boldogság, amely leírhatatlanabb bárminél, amely szinte légies könnyedséggel lebeg közöttünk, s mégsem tudjuk megkaparintani... Vagy azt hisszük, hogy nem tudjuk.

Hatalmas, gigantikus, elementáris - ugye, ezeket a jelzőket társítanánk a boldogsághoz? A valóságban pedig az egészen aprónak tűnő, szinte hétköznapi dolgokban kell keresni, mert igenis ott van, megbújik. Nem könnyű észrevenni. Főleg akkor nem, amikor a problémák felhői mindent eltakarnak előlünk, amikor a könnyeink záporként áztatják arcunkat. Bizony olyankor a világos is csupán a fény emlékének tűnik. De muszáj meglátnunk ezekben a mozaikokban boldogságunk kirakósát, különben örök életünkben csak loholni fogunk a boldogság nyomában... S igazán sosem érjük utol....

Ha most megállunk, és mélyen magunkba nézünk, tudom, hogy találunk apró, nanométeres kis kavicsokat: egy-egy dicsérő szót, örömteli nevetést, őszinte mosolyt, kedves érintést, figyelmességet, lelket simító, testet üdítő gesztusokat... Mert ezek azok a jelentéktelen dolgok, amelyek építőkövekként összeállnak, és végül ezekből tudjuk felépíteni a várat, életünk építményét. Amelyet a boldogság kötőanyaga tart egyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!