Életmód

2016.01.30. 13:56

A hastánc terápia is

Nem gondoltam, hogy az orientális (keleti) hastánc ennyire összetett dolog: sport, művészet, szórakoztató műfaj, de mint kiderült, terápiás célokra is remekül használható. Ugyanis karbantartja a testet, oldja a stresszt, megnyugvást, felüdülést nyújt a fáradt vagy zavart pszichikumnak.

Peltzer Géza

Bangó Mária (Mira) szerint a keleti hastánc leginkább a káposztához hasonlítható. Az első hallásra merész hasonlat mellett így érvel:

- A hastáncban sokan csak a férficsábítás praktikáját látják. Vannak azonban belsőbb rétegei is, ahogy a káposztának. Lehet benne látni egy olyan mozgásos tevékenységet, amit egyfajta rekreációs sportnak is lehet tekinteni. De valójában a hastánc versenysport is. Táncsport, amiből versenyeket rendeznek, helyezésekért küzdenek meg a táncosok. A következő réteg a művészet: a hastánc esztétikai élményt nyújt - elsősorban a férfiak számára, de itt jegyzem meg, hogy van férfi hastáncos is. Az élményhez hozzájárul a zene és a gyakran igen dekoratív ruha, amit viselünk. Gyakran a tánc nyelvén egy egész történetet kap a néző, ami figyelmet igényel a néző részéről.

- Mik az orientális hastánc egészségi hatásai?

- Tánc közben nem csak a has mozog, hanem minden testrész. Ráadásul izolált ez a mozgás, ebben tér el az európai táncoktól, amelyek elsősorban helyváltoztatásra épülnek. Az orientális hastánc lényege a helyzetváltoztatás, vagyis a testrészek egymáshoz viszonyítva mozdulnak el. Nemrég óvodapedagógusoknak tartottam előadást, amelyen azt tanítottam meg, hogy milyen következtetéseket lehet levonni a kisgyerek táncmozdulataiból, amikor mondjuk azt kell eltáncolnia, hogy ő egy mag, ami kikel, és növény lesz belőle. Értékes információkat lehet kiszűrni egy-egy ilyen táncból arra vonatkozóan, hogy a gyerek mozgásának fejlődése során hol maradt ki egy-egy fontos fázis. A tánc ebben az esetben segít felállítani a diagnózist, amelynek nyomán pótolhatók a gyermek mozgásában lévő hiányosságok. Érdekes, hogy a gyerekek táncából arra nézve is le lehet következtetéseket levonni, hogy abban a közösségben milyen a csoportdinamika. Ki kivel áll össze, kivel nem áll össze? Ki kit kedvel, kihez ragaszkodik, kitől fél?

- A mai felnőttek élete sem éppen stresszmentes. Ebben is segíthet a hastánc?

- A férfiaknak viszonylag egyszerűbb a helyzetük, mert könnyebben eljutnak a szórakozóhelyre, a meccsre, könnyebben találnak társra, így könnyebben oldják a napi feszültséget. A nő ezzel szemben bezárkózik, ráadásul övé a család terhe. A nők nehezebben rekreálódnak, nehezebben vezetik le a stresszt. A családi büdzsében is csak akkor jut erre pénz, ha már a gyerek, a férfi mindent megkapott. Minden nő szeret táncolni, de a táncok közül szinte biztosan csak azt választhatja, amit egyedül lehet űzni. A hastánc kiváló megoldás azon nők számára, akik erre alkalmasak. Mert a hastánc nem függ a kortól, a testalkattól. Az is biztos, hogy amíg a hastáncórán van a hölgy, nem tud se főzésre, se családra, se munkahelyre gondolni. Csak ez fog az eszében járni: mimet hova tegyem? Valójában a zenére sem tud igazából odafigyelni, annyira leköti a feladat, amit teljesítenie kell. Ez már önmagában stresszoldás. Én egy foglalkozáson nem is a nőnek, hanem valójában a férjének teszek jót azzal, hogy ha a nő innét hazamegy, a család egy nyugodt édesanyát, feleséget fog látni.

- Alakformáló hatása is lehet a hastáncnak?

- Önmagában nincs, de ha edzéssé rakom össze a mozdulatokat, akkor lehet alakformáló hatása. Ha az órát mondjuk rázásból állítom össze, akkor nagyon izzasztó lesz a foglalkozás, és lesz zsírégető hatás. De alapvetően nem ez a cél. A hastánc a nőiség tánca.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!