Benne van a szív?

A hamis világ hamis reakciói, amelyek kifogástalanok ugyan, kísértetiesen hasonlítanak „eredeti" társaikra, ám ha a szívünkre hallgatunk pontosan érezzük: hamis a kép, amit látunk, hallunk. Egy koncert, előadás, művészi próbálkozás is tud végtelenül hamis lenni precíz nagyszerűségbe bújtatva, s meg tud jelenni igazi élő kincsként, a szív erejével áthatva.

Minden, amit adunk magunkból a világnak, embertársainknak lenyomatai lelkünknek. Sajnos a szerepek glóbuszán élve jelmezeket öltünk. Kitűnő színészek lennénk. Mosolyunk ragyogó, szemünk csillog, gesztusaink szinte megszólalnak, ám ha valaki nemcsak néz, nemcsak a külső érzékeivel fogja fel a jeleket, hanem a szívével figyel: lebukunk. Álcánk lehullik, szemünkben a könny csillog, s arcunkon mosoly helyett torz vicsor kap helyet. Ilyen a világ problémáiba belefásult ember valódi ábrázata. Ez a lelki kép kivetül mindenbe, amihez köze van: ételekbe, művészi darabokba, vagy éppen a hétköznapi kommunikációba.

Ám, ha egy érzés, pozitív rezgés a szív hangján keresztül szól hozzánk azonnal érezzük a változást. Érezzük a valóságot, a szeretetet, amely úgy itatja át pórusainkat, ahogy semmi más ebben az univerzumban. A szeretet a kezdet, és a vég. A szeretet a megoldás. Sokan ebben a pillanatban fogják félredobni az újságot, mondván: már megint ez a nyálas szöveg. Nem, kedves hitetlen: nem csöpörészek a klaviatúra előtt. Már egy előző írásomban is jeleztem, hogy szeretet alatt nem az amerikai filmekben ismert gejl rózsaszín és nagyon műanyag hamis érzésekre gondolok. A valódi szeretet egyszerű, csendes, szelíden születik meg, s áthatja mindenünket. Áthatja a reakcióinkat, cselekedeteinket, tetteinket.

Így volt szerencsém már igazi öröm-zenélésben részt vennem, ahol a lelkemet az elbűvölő előadó az egekig emelte. Kóstoltam már olyan süteményt, amiben a készítő teljes valója benne dobogott, s bizton állíthatom: soha azóta nem ettem jobbat. Mert az a pár falat nemcsak a testemnek, hanem a lelkemnek is szólt. De a fenti példák kivetíthetőek az egyszerű hétköznapokra is. A kívánságokra, kérdésekre, érdeklődésekre, amelyek nap mint nap érnek bennünket. Csak egy kérdést kell feltennünk akkor, amikor lehet a szemünk megtévesztene minket: mindabban, amit látunk vajon benne dobog a szív? Ha igen, azt pontosan érezni fogjuk, s azt becsüljük meg úgy, mint az élet leghatalmasabb csodáját!