Életmód

2014.09.28. 15:01

Berta Eszter édesanyaként, súlyos baleset és műtét után állt versenypódiumra

Szombathely – Édesanyaként, egy nagy műtét után indult élete első fitnesz megmérettetésén a 31 esztendős Berta Eszter. Arany minősítést hozott a bemutatkozás, amely belépőt is jelent a versenyek világába.

Horváth Erika

 

A jelenleg Sében élő Berta Eszter története egyáltalán nem mondható szokványosnak. Szombathelyről Tatabányára került főiskolára, ahol aztán sikeresen pályázott egy egyéves, skóciai ösztöndíjra. Ez tíz évvel ezelőtt történt. Az egy évből pedig hat lett. Közgazdaságtant tanult, de üzletvezetést is, és dolgozott egy spanyol ruházati márka áruházláncánál. A szerelem hozta haza négy évvel ezelőtt, amelynek gyümölcse a kis Bálint, aki novemberben lesz három éves.

– A terhességem alatt 25 kilót híztam, 60-ról 85-re. Hat héttel a szülés után mentem le először az edzőterembe, egyben elkezdtem egészségesen táplálkozni. Meggyőződésem, hogy a fogyásban az is segített, hogy hosszan, két évig szoptattam – mondta fitneszpályafutása alapjainak lerakásáról a 31 esztendős édesanya. – Megtetszett ez az életmód. Naponta edzettem, eljött az idő, amikor már tudtam húzódzkodni, tolódzkodni a saját súlyommal, a súlyzós edzéseknek köszönhetően pedig egyre terhelhetőbb lettem.

Egy idő után Eszter nemcsak csinálta, hanem tanulta is az edzéselméletet. Sportedzői és személyi edzői képesítést is szerzett – jelenleg az egyik nagy szombathelyi edzőteremben dolgozik. De arra az elhatározásra, hogy versenykörülmények között is kipróbálja magát, egy súlyos balesetet követő műtét után határozta el magát. Meg akarta mutatni, hogy nincs lehetetlen. Nem az egy éve történt térszalagszakadás után. Idén március 30-án lovasbalesete is volt. Leesett a lóról és darabokra tört a lumbális egyes csigolyája.

– Sokat köszönhetek dr. Szabó József főorvos úrnak, aki összerakott; 30 centis vágás van a hátamom, de már nem is látszik, viszont a két 15 centis titánrudat, ami segít tartani a gerincet, csak egy év elteltével veszik ki. Azt mondják, annak is köszönhetem, hogy nem bénultam le, hogy izmos volt a hátam, és a gerincmerevítő izmok tompították az ütést.

Eszter a műtét után sem adta meg magát. Sőt, a történtek további bizonyításra sarkallták. A kórházból kikerülve néhány nap múlva már ismét az edzőteremben volt. Nagyon óvatosan megkezdte a rehabilitációt, illetve a nulláról újraépíteni magát, a testét. Most is 60 kiló, mint régen, de azt mondja, nemcsak a szülés, de a húszas évei elején sem nézett ki ilyen jól. Bizonyítékra, visszajelzésre vágyott, ezért nevezett be a BioTech US-FitBalance Nemzetközi Testépítő és Fitness Kupára, annak is a minősítő versenyére. A „fitness modell„ kategóriában indult – ez a legnőiesebb formája a testépítésnek. A bírók az értékelésnél a jó anatómiai felépítést, arányosságot, jó alakot, nőies megjelenést és a szépséget is díjazzák. (A szombathelyi aerobikedző, Pálfalvi Szilvia segített a színpadi mozgás elsajátításában, sőt a bikinijét is ő varrta, Mazaga László pedig a versenyre készülés diétájához adott tanácsokat.) Arany minősítés lett az eredmény, ami azt jelzi, hogy érdemes tovább csinálnia, van helye a „fitness modell” világban. A teljesítménye értékét növeli, hogy ő volt az egyedüli, akinek ismeretlenül, vidékről, szervezeti háttér nélkül sikerült az „aranyosok” közé jutnia. Rögvest kapott ajánlatokat a Testépítők Nemzetközi Szövetsége (IFBB) több magyarországi klubjától is. Választania kell közöttük, mert az egyesületi tagság feltétele a hivatalos IFBB-versenyeken való indulásnak. És Eszter további versenyeken való megmérettetésre készül amellett, hogy munkája során másoknak segít.

– Vannak, akiknek nincsenek ilyen távlati céljaik, csak kisebbek, például fogyás, alakformálás. Úgy vélem, a saját példámmal is tudok erőt adni másoknak. A dekoratív külsőhöz vezető útnak 30 százalékát teszik ki az edzések, a többit a helyes táplálkozás.

Berta Eszter életében központi helyet foglal el a testedzés, de a főszerep nem ezé. A legfontosabb a kis Bálint, illetve a család.

– Négy óra után semmit sem vállalok. Utána már csak a családra koncentrálok. Bálint már bölcsis, és kényelmesen beleillik az életformámba. Okos fogékony kisfiú, már angolra is tanítom. Persze egyedül sokkal nehezebb lenne megvalósítani a céljaimat. A párom és a szüleim segítsége nélkül nem tarthatnék itt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!