Csöppnyi csodák

Aztán, amikor kiderül, hogy mindezt egy 27 éves felnőtt nő mondja, nos elkerekednek a szemek. Gyerekes lennék? Igen, vagy talán inkább gyermekies. Büszkén vállalom mégis? Naná, sőt! Örülnék, ha más is a nyomomba lépne...

Lassan két éve már annak, hogy, mint „előadó" léptem be az egyik helyi óvoda épületébe. A kicsik rám voltak kíváncsiak, s természetesen Lilire, sőt azt hiszem a sorrend fordítva lenne helyes. Idő kellett, amire megértem a feladatra. Hogy mi adta meg az utolsó lökést? Egy emlék, a saját kiskoromból. Még csak alsós voltam, amikor épp az almamáterem előtt egy vak úr szeretett volna átkelni a zebrán. Mozdulataiból hamar kiolvastam bizonytalanságát, így mellé léptem, s némi izgalommal a hangomban megkérdeztem, hogy segíthetek-e? Ő örömmel fogadta aprócska kezem, s pár méter után – megköszönve kedvességemet – elváltunk egymástól. Még sokáig néztem, ahogy fehérbotjával kopogtatva, magabiztosan haladt előre. Attól a naptól kezdve jobban odafigyeltem a hasonló helyzetekre, s ha tehettem, segítettem. Magamból kiindulva tehát már tudtam mit kell tennem...

Az első nagy találkozás minden félelmemet eloszlatta. Az apróságok szívszorítóan nyíltan viselkedtek velem, hihetetlenül őszintén, természetesen kérdezgettek, s a kíváncsiságukon kívül semmi mást nem éreztem. Azóta szerencsére számtalan óvoda, iskola falai között megfordultunk már, s több száz diákkal találkoztunk. Több dossziényi zsírkrétával, ceruzával, szívvel-lélekkel alkotott rajzocskát őrzök a szekrényemben. Volt olyan intézmény, ahol egy táska zöldséget kaptam ajándékba, mert tudták, hogy odafigyelek a táplálkozásra. A jutalmazásból persze Lili sem maradhatott ki, mindig előkerült egy zacskó rágcsa a vendéglátóink zsebéből. Akadt, ahol „Lili kutya" tápjára gyűjtöttek 10, és 20 forintosokat a pöttömök.

A legtöbbet mégis a picik viselkedésén keresztül kaptam. Mi felnőttek megrögzött, mániákus módon keressük a helyes magatartás szabályait, az élet nagy kérdéseinek válaszait, miközben minden, ami fontos, lényeges a gyermekek szívében rejlik. Az őszinteség, a nyitottság, az elfogadás... A pindurok nem kertelnek, finomkodnak, sajnálnak feleslegesen. Nem egyszer döbbentettek le kérdéseikkel, de sohasem bántódtam meg. Sőt! Azt éreztem, hogy igazán kíváncsiak rám, az életemre. Lili pedig egy igazi sztár kutyává (cel-eb) avanzsált elő. A legnagyobb szeretettel várom a meghívásokat, s ahova csak lehet megyek, pontosabban megyünk: mancs a kézben.

Ezek után talán nem meglepő, hogy büszkén hirdetem gyermekiességemet, mert hiszem, hogy a bölcsesség bölcsői ők maguk...a gyermekek!