Életmód

2016.03.21. 09:20

Itt az idő: ki a kertbe! - Mutatjuk, melyik a négy legsürgősebb kora tavaszi kerti munka

Tavasszal azt sem tudja a kerttulajdonos, mihez kapjon először, hiszen a legtöbb munka sürgős. Lássuk az elmaradhatatlan márciusi teendőket.

Nógrádi Dóra

A csonthéjasgyümölcs-fákat (kajszi, őszibarack, meggy, mandula) csak rügypattanás után célszerű termőre metszeni. A legtöbb kert éke a rózsa, így ezzel is foglalkoznunk kell a szezon elején. A téli takarást, amely a növényt a fagytól védte, most eltávolíthatjuk. Gereblyézzük le a földkupacot a gyökerek tövéről, és alakítsunk ki barázdát a gyökér körül, hogy a locsolóvíz ne folyjon el. Ezután a rózsatöveket meg kell metszeni, mert ha ez elmarad, kevesebb lesz a virág. Nemcsak az öreg és beteg ágakat kell kivágnunk ilyenkor, hanem a bokor formáján is igazíthatunk. Az ép ágakat egy kifejlett bokron 6-8 rügyre kell visszavágni a kifelé álló rügyek fölött.

Márciusban van ideje a lemosó permetezéseknek is. Ezt fagymentes és szélcsendes időben végezzük, bő permetlével, lemosásszerűen. Ebben a hónapban a legfontosabb feladatunk a veteményesben a talaj előkészítése, majd a korai zöldségek szabadföldbe vetése. Az ősszel felásott talajt most át lehet kapálni és gereblyézni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!