Körömpörkölt - A franciakulcs

Eleget szenvedtem, de megbékéltem, ám ami most történt, arra nincs mentség, hiszen minden kártyacsatát, fuldokolva előadott érvet értelmetlenné tesz. Tudniillik a franciák megvették az egyik legnagyobb német autómárkát. Annak idején az autóskártya-csaták közben óhatatlanul előkerült a kérdés, hogy japán vagy német? Mármint, hogy melyik autógyártó nemzet termékeit részesítem előnyben? Hiszen leginkább apuka tapasztalatira építve, mi akkoriban megbízhatóságból, időtállóságból, precizitásból és teljesítményből font bűvkörben ütöttük a blattot. Miután engem csak a kártyázás érdekelt, az autók nem, ilyenkor mindig próbáltam csöndben maradni, nehogy kiderüljön, nem igazán tudom, hogy a japán vagy a német táborhoz jobb-e húzni. Nekünk csak egy kis Polskink volt, ami inkább lengyel, mint olasz, úgyhogy nem keménykedtem nagyon. Egyetlen nemzet sem kapott azonban annyit az arcába, mint a francia. Mintha szinonimája lett volna a nem jónak, legalábbis autóban, mert azt azért kölyökként is tudtuk, hogy például csigaevésben vagy forradalom kirobbantásában nagyon ott vannak. Vajon az illetékeseknek eszébe jutottak egy pillanatra is azok a harminc évvel ezelőtt a padlószőnyegen kuporgó magyar gyerekek, akik megdönthetetlen érveket hoztak fel a német autók mellett és a francia autók ellen? Ezek a magyar gyerekek azóta felnőttek, autót vettek, és gyermekeiknek próbálják nap mint nap felidézni, amit az autók „állampolgárságáról” annak idején a kártyákból ellestek. Törődik egyáltalán valaki ezekkel az apákkal és fiaikkal?