Életmód

2015.07.14. 10:35

Mosolyogj, ne vicsorogj!

Fel a fejjel, mosolyogj, örülj, hisz élsz, itt vagy, csuhajja! – sokan, sokszor mondják ezeket, az egyébként abszolút jogos intelmeket.

Horváth Nikoletta

Valóban érdemes a világot pozitív okulárén keresztül szemlélni, de azért ez mégsem annyira egyszerű. Én sem vigyorogva születtem – konkrétan ordítottam, mint a fába szorult féreg, ahogy mindannyian. Akkor is üvöltve toporzékoltam, amikor életem első gyásza ért, amikor elvesztettem a nagymamámat. Reményt vesztve zokogtam édesapám sírjánál is, és a halálos diagnózisaimat sem somolyogva fogadtam. Sőt! Úgy éreztem, hogy nincs tovább. Vége. Mindennek.

Úgyhogy azzal nem értek egyet, hogy mindenáron görbüljön felfelé a szánk, mert abból inkább csak vicsorgás születik. Jobb egy őszinte fapofa, mint egy izzadságszagú mosoly. A valódi öröm csak akkor hatja át az ember lelkét, hogyha szívből fakad. De hogyan kell odáig eljutni? Receptem nincs, de ha le kellene konyhanyelven írnom mégis, akkor valahogy így fogalmaznék: vegyünk egy adag igazán savanyú életet, keverjük össze zúzott lélekkel, darabokra tört szívvel, és kész az alapunk, amire építkeznünk kell. Ezek után már nincs másra szükségünk, mint egy hatalmas merőkanál kitartásra, csipetnyi bátorságra, teáskanálnyi nyitottságra és egy jó adag hitre, hogy a fenti hozzávalókból fantasztikus habot keverhessünk a tortára.

„Könnyű neked, mert folyton csak mosolyogsz!” – mondják nekem sokan. Főleg, akik csak felszínesen ismernek. Akik ugyanis belelátnak az életembe, azok tudják, hogy néha rettentően elviselhetetlen, nyűgös, morcos, türelmetlen és szomorú vagyok. Amikor a csípőcsontom fájdalma emlékeztet a betegségem jelenlétére, bizony nem somolygok. De aztán veszek pár mély levegőt, és felrakom az egészet a polcra. Mert bizony a sorsunk teletűzködi utunkat akadályokkal, problémákkal, csapásokkal. De, ha elhisszük, hogy ezeket kizárólag azért kapjuk, mert elbírunk velük, akkor olyan kitartásra tehetünk szert, amely képes segíteni a legnehezebb időkben is. Hogy ez önámítás? Lehet. De tudom, hogy más is erős, hogy más is rengeteg értékes talizmán tulajdonosa, s hogy másnak is korlátlan ereje van – csak hinni kell, hogy valóra váljon!

Címkék#VakVagány

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!