Ne ítélj, hogy ne ítéltess!

Így ugyanis nem a külsőségek megtévesztő jellemzőit veszem alapul akkor, amikor valakiről véleményt alkotok. Vajon mennyire lényeges az első benyomás, a hatás, ami ér minket egy másik emberrel kapcsolatban?

A boltban tolakodás, tömeg. Mindenki a napi kenyerére vár. A tömött sort egy idegesen nyomakodó férfi bontja meg. A legszebb szó sem tűr nyomdafestéket, ami elhagyja a fellökött emberek száját. A valóságban persze senki sem tudhatta, hogy a fiatalember beteg feleségének visz haza ételt, hogy aztán továbbrohanhasson a munkába, ahol nem tudott elszakadni a teendőktől. Nem volt a homlokára írva. Akkor most ki a hibás? Tény, hogy egymás édesanyját emlegetni kizárólag pozitív kontextusban lenne ildomos, de tapasztalatból tudjuk, hogy például a sztrádán egymás anyukája hogyléte iránt érdeklődő sofőröket nem a keresztényi odafordulás motiválja. Tehát félretéve az anyukázást, az éppen félig hasra eső vásárlók reakciói is jogosnak mondhatók... Pedig ítélkezés ez is, a javából.

Liliről gombóc korában sokan mondták azt, kizárt, hogy ebből a virgonc, rosszcsont, kópé kutyából vakvezető lesz. Olyan nincs. És mégis van... A látszat valóban csalt, mert Lili kétségtelenül rossz volt, határait erőteljesen feszegető kölyök módjára... Azt a határt akadt, hogy egy kaspó személyesítette meg, máskor pedig néhány vakondtúrással kevert komposzt. Ezekhez képest idén már kilencedik éve visel el engem, kétballábas kuksi gazdáját, hűséggel, kitartással és fogyhatatlan munkakedvvel.

Az elmúlt tizenkét esztendőben, amióta végleg szemeim elé borult a sötétség áthatolhatatlan fátyla, számtalanszor mondták nekem azt ismerőseim, hogy „bezzeg, ha látnád, nem így viszonyulnál hozzá". Én pedig ilyen esetekben külön megköszöntem, hogy nem torzítja el belső ítélőképességemet a külvilág csalóka fényjátéka. Igaz, igazi ember módjára én is „megoldom", hogy elhamarkodottan mondhassak véleményt. Egy erőteljesebb kifakadás, megalapozatlannak vélt hangerő vagy hangmagasság, esetleg túl heves érintés, lökés, oda nem figyelés engem is nem egyszer vitt az ítélkezés ingoványába...

Ha akarjuk, ha nem, a legtöbben (néhány szerencsés kivételtől eltekintve) ítélkezünk a mindennapokban. Úgy hiszem, már az hatalmas eredmény, ha elérjük magunkban azt, hogy a másokról, sokszor elhamarkodottan alkotott képünket bármikor készek legyünk átfesteni, a fekete-fehér vásznat színes ecsetvonásokkal életre kelteni.