Életmód

2016.08.04. 20:02

Nyomtatott álom

Amikor az első híradások jelentek meg arról, hogy félkarú kislánynak nyomtattak új kezet, háromlábú kutyának negyedik végtagot, majd nyomtattak gitárt, lőfegyvereket, sőt egész házakat is, mindenki, beleértve magamat is, meg volt győződve arról, hogy új korszakba léptünk, amelyet a 3D- nyomtatás határoz meg.

Mehlhoffer Tamás

Része volt ez annak is, amit a „dolgok internete” néven emlegettek, vagyis, hogy egymással összekötött eszközök teszik könnyebbé az életünket. Az volt az álom, hogy hamarosan a „rendes” nyomtatóhoz hasonlóan minden valamirevaló háztartásban lesz egy 3Ds nyomtató, és a netről letöltött alkatrészeket nem rendeljük, hanem kinyomtatjuk, vagy akár így választunk új és divatos ajtókilincset otthonunkhoz. Ismétlem, ez volt az álom. Lehetséges azonban, hogy a forradalom érdeklődés hiányában elmarad, hiszen a legnagyobb nyomtatógyár már kétszer volt kénytelen létszámcsökkentésre, a nyomtatók pedig hiába állnak sorba a boltok polcain a nyugati határon túl, senkinek sem kellenek. A szoftverek ugyanis nem kompatibilisek a gépekkel, a nyomtató viszonylag drága, az anyagként használt műanyag huzal szintén, ráadásul ha összegabalyodik, nem lehet javítani a tárgyat, újra kell kezdeni az egészet. Márpedig egy nyomtatás órákig tart, tehát nem olyan ez, mint a papírcsere. Úgyhogy egyelőre a tudományé marad a technológia.

Címkék#nyomtatás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!