Életmód

2016.07.04. 17:58

Összeesküvők kora

Amióta reggelente olyan szemekkel ébred, mint akinek karikás ostorral vágtak a képébe, tudja, hogy ha hunyorogva az ég felé néz, nem a repülőgépek kondenzcsíkjai szelik át az eget, hanem a chemtrails permetezi a fejére a mérget.

Budai Dávid

A szálló alumíniumpor aztán beeszi magát az emberbe, és olyan dolgokra ragadtatja, hogy kiszavazzon az EU-ból, leárazás előtt vegyen faszenet, vagy tüsszögjön a csattanó maszlagtól. Már a gabonaköröknél megálljt kellet volna parancsolni a világuralmi törekvéseknek, de persze sokan arra is csak legyintettek. Nevetséges, hogy milyen sokan nem akarják tudomásul venni a tényeket. Ahogyan nyilvánvaló, hogy a holdra szállás nem történt meg, éppen ugyanúgy azt is lehet tudni, hogy az amerikaiak robbantották magukra a felhőkarcolókat, a repülőgépek csak a színjáték részei voltak. Nem mellesleg a becsapódás előtt a repülők éppen vegyi felhőt eregettek, a gép utasai pedig jól fizetett statiszták voltak. Sokan még most is azt hiszik, minden csak úgy magától van. Az emberek maguktól hoznak ostoba döntéseket, magányos elkövetők tesznek el láb alól amerikai elnököket, és egyáltalában nem állt még hadrendbe az első drónparancsnokság alatt álló klónhadsereg. Ahogy gondolják, lelkük rajta, de mindenki életében eljön a nap, amikor felteszi magának a kérdést: mégis kik állnak az összeesküvések hátterében? Tudjuk, kik. A gyíkemberek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!