Születésnapi Érzés

2006. szeptember elsején Dolly, a fehér labrador-retriever lány kiskutyáknak adott életet. A megannyi koromfekete gombóc között csak egyetlen egy fehérlett. A legfélénkebb, legijedősebb kölyök végül az Érzés nyilvántartási nevet kapta. A névadói talán akkor még nem is sejtették, hogy mennyire beszédes az általuk választott megszólítás...

Lili. Valamiért az első pillanattól kezdve tudtam, hogy így fogom a kutyusomat nevezni. Sem divat, sem szokás nem befolyásolta a döntésemet. Egyszerűen csak a szívemben éreztem: a hófehér gombóc, aki életem megváltója lesz, egészen biztos, hogy a Lili nevet kapja. 2006 novemberében ismertem meg őt egy csodálatos téli délelőttön. Elanyátlanodva ült a kutyaiskola nappalijában, mancsai az égtájak különböző irányaiba csúsztak, hatalmas hordó hasa támasztotta a földet. Fülei szinte eltakarták csokibarna íriszét. Körbetekintgetett, méregetve a nagy sokaságot, tömeget. Félve indultam meg felé, ügyetlen mozdulatokkal felemeltem. Apró szíve úgy dobogott, akár a motolla. Riadtan kapaszkodott belém, majd egy óriási puszival adta tudtomra: ugyan kényelmetlenül fogom, de azért szimpatikus vagyok neki. Alig engedtem el, hogy kiszaladjak a mosdóba, máris nézett utánam. Már akkor tudta: a sorsunk eggyé vált.

Tíz esztendeje, hogy mindez történt. Lili az elmúlt tíz évben kölyökből kamasz, kamaszból felnőtt, felnőttből társ, társból pedig a lelkem másik felévé vált. 20 éves voltam, amikor sikeres vizsgát tettünk Budapesten, ám valójában alig éltem pár esztendeje a sötétségben. Gyermekként poroszkáltam a világban, tanácstalanul, félve, támpontokat nem találva. Amikor először fogtam meg Lili hámját, egyszerre azt éreztem, hogy újra élek. Hogy erőt, hitet, reményt kaptam a nagybetűs életre. Hogy végre törött szárnyaimat elfeledve szárnyalhatok: a határ a táguló horizont, a csillagos ég.

Gyermekből felnőtt, vakból ember lettem Lili által. Többé nem okozott akadályt eljutnom a város bármely pontjára. Nem mentem neki a postaládáknak, kint felejtett bicikliknek, az oszlopoknak. Ez manapság is csak akkor fordul elő, ha Lili éppen szabadidejét tölti, én pedig magabiztosan haladok a „kivilágítatlan" pályán. Ám amíg rá vagyok bízva, addig pontosan tudom, hogy baj, baleset nem érhet. Vezetett már hóban, fagyban, viharban, sárban, esőben, tűző napsütésben, kánikulában...nem számított. A szeretet minden természeti, fizikai és egyéb váratlan akadályon átsegített minket.

Most pedig édesanyám saját készítésű fasírozott-tortájával kívántunk az Érzés-szemű Lilinek nagyon boldog születésnapot. A hámba még mindig boldogan bújik bele. Lassú tempója ellenére precizitása kikezdhetetlen. De tudom, ha eljön az idő, ha a nyugdíjas évek beköszöntenek, akkor sem szakadunk el egymástól egy pillanatra sem, és talán még inkább meghálálhatom majd neki mindazt, amit kaptam és kapok tőle. Azt, hogy ő, tíz évvel ezelőtt ajándékba adta nekem az életét, hogy általa életet nyerjek.