Vakvagány - Sírhattam is volna...

Az önirónia egy igazi, vény nélkül, bárki számára kapható gyógyszer. Reggel érdemes ébredés után rögtön, egy nagy pohár életörömmel bevenni - így hat a leggyorsabban. A napközben velünk történő eseményeket ugyanis háromféle szemüvegen keresztül szemlélhetjük: besötétített lencséken át, amelyeken keresztül minden homályosabb, átláthatatlanabb, negatívabb, mint a valóság. Átlátszó üvegeken, amelyek a színtiszta igazságot tárják elénk: fényezés nélkül. De a legjobb választás, ha a színes, bohókás okulárét választjuk, amelyen keresztül minden egy kicsit vidámabb, egy kicsit szebb, élhetőbb. Hogy ez csalás? Szerintem nem. Egyetlen dolog létezik, amelyen önerőnkből tudunk változtatni, ez pedig a hozzáállásunk. Amikor elestem, sírhattam is volna, morzsolva a megaláztatás sáros könnycseppjeit. Akkor változott volna bármi? Kevésbé fájt volna a térdem, vagy Lili nem ijedt volna meg annyira? Dehogynem, sőt! Mindent sokkal gyászosabban éltem volna meg és át. A nevetés azonban kiszínezte az egész szituációt, viccessé tette a balettmozdulatokat, és semmiséggé varázsolta a fájdalmakat. A vidámság az a szemüveg, amelyet, ha bármikor felteszünk a fejünkre, fordíthatunk a dolgokon! Hiába bánkódunk, sírunk, idegeskedünk: a probléma probléma marad. De ha képesek vagyunk önfeledten kacagni a bajokon, akkor olyan védelemmel ruházzuk fel magunkat, amely segít túlélni. Ez nem mindig megy. Nevetni sokszor a legnehezebb feladat. A ránk nehezedő terhek nyomása alatt a mosolyunk nem őszinte, de érdemes arcizmainkat munkára kényszeríteni, mert ahogy a mondás is tartja, ez a görbület képes kiegyenesíteni a beláthatatlan kanyarokkal sodró hétköznapokat.