f1

2016.07.28. 08:55

A Mercedes 2019-ben válogathat a versenyzők közül: rendkívül sok lehetőségük lesz

Lewis Hamilton és Nico Rosberg harca a következő években nem csak a futamgyőzelmekért és a világbajnoki címekért folyhat, hanem ülésük megtartásáért is.

Horváth Dániel

Fotó: Varga András

A Magyar Nagydíj előtt hivatalosan is megerősítették, hogy Rosberg új, 2018 év végéig szóló szerződést írt alá a német istállóval, így további két évig biztosan marad jelenlegi csapatánál.

Rosberg szerződéshosszabbítása egyben azt is jelenti, hogy a Brackley központú istálló mindkét versenyzőjének egyidőben, azaz 2018-ban jár le a szerződése.A korábban alsóbb kategóriákban is egymás ellen versenyző német és brit pilóta 2013 óta alkot egy csapatot. Jelenlegi szerződésük olvasata szerint további kettő, azaz összesen hat évig lesznek csapattársak.

Két év múlva azonban nagy mozgást, csapatváltásokat láthatunk majd, hiszen a jelenlegi fiatalok már egy jókora tapasztalatra fognak szert tenni, emellett olyan versenyzők szerződése is lejár mint Sebastian Vettel vagy Daniel Ricciardo.Wollf: „Ez egy érdekes időszak lesz, hiszen feltörekvőben van egy új generáció, melyet egyelőre nehéz megítélni.”

„Ocon, Wehrlein, Vandoorne – gondolok ezekre a srácokra, és akkor még ott van Vettel, illetve Ricciardo, akiknek lejár a szerződése. Ez a helyzet sok opciót kínál.”

Persze az sem elképzelhetetlen, hogy 2019-ben is Hamilton-Rosberg párossal vág neki a szezonnak Toto Wolff csapata, hiszen az elmúlt két évben 1-2-ben végeztek a világbajnokságban, és nagy valószínűséggel ez a trend idén sem szakad meg.

„Ha úgy folytatjuk, ahogy jelenleg állnak a dolgok, nem látok okot a versenyzőcserére” – mondta Wolff. „De jobb, hogy vannak opcióink” – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!