f1

2016.12.17. 11:33

Hamilton beijedt Wehrleintől?

Az Autobild szerint: Bottas a Mercedeshez megy, Massa meg marad a Williamsnél

Vámosi Péter

Fotó: DTM

Felipe Massa éppen befejezte a karrierjét, Brazíliában és Abu Dhabiban is inkább már ünnepeltette magát, mint komolyan versenyzett. Ez a búcsú azonban rövid lesz, az AUTO BILD információi szerint ugyanis a Williams csapathoz közel álló informátoruk szerint már biztos, hogy 2017-ben is velük versenyez majd a brazil pilóta.

Így Claire Williams szavai pár nappal ezelőttről már még egyértelműbbek. A csapatvezető helyettes asszony ugye ezt mondta: "Amennyiben el is engedjük Valtterit, akkor egy tapasztalt és hiteles alternatíva kell nekünk, olyasvalaki, mint Felipe Massa például."

A megegyezést feltehetőleg január elején fogják bejelenteni, és ekkor nevezik meg majd Rosberg utódját is, ami eléggé egyértelmű így a Williamsnél történő változások tekintetében. Bottas lehet tehát a Mercedes másik pilótája, míg a Mercedes saját neveltje, Pascal Wehrlein hoppon marad.

Az, hogy nem a fiatal német versenyző lett a befutó, annak feltehetően Lewis Hamiltonnak van némi köze. A brit nem rajong Wehrleinért, egyszerűen azért, mert túl gyors! A Channel 4-nek ezt mondta: "Fontos nekem, hogy ki ül a másik autóban. Amint megvan egy szűkebb lista, a szerződésünk értelmében beszélniük kell velem is erről. Hozzák Fernandót vagy Vettelt, bármelyikük ellen szívesen megyek. Ha azonban arról beszélünk, hogy a csapat szempontjából mi lenne a legjobb, nos akkor feltehetően egyikük sem."

Hamilton azonban valójában Wehrleinre utal. És nem is véletlen az aggodalma. A sváb már most gyorsabb, mint Bottas. Az utolsó Pirelli teszten Abu Dhabiban Hamilton félelme beigazolódott. Wehrlein az új gumikkal két versennyi távot futott, és abszolút a toppon volt.

A német azonban fel fogja tudni dolgozni ezt a kudarcot, hiszen jó esélyekkel pályázik a Saubernél versenyülésre az új átstrukturálás és tulajdonosváltás után.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!