Hülkenberg még soha nem készült ennyire keményen, mint idén

2017. január 11., 14:50 szerző: Horváth Dániel
komment
A Renault frissen szerződtetett német versenyzője sem veszi félvárról a 2017-es szezont.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Fotó: Force India F1 Team

Mint az bizonyára már mindenki tudja, idén új aerodinamikai szabályok, és szélesebb gumik érkeznek a száguldó cirkuszba, melytől többen is izgalmasabb versenyzést várnak. 

Hogy a show valóban javulni fog-e az egyelőre kérdéses, ám egészen biztos, hogy a gyorsabb autók miatt a versenyzőknek kiváló fizikai állapotban kell lenniük a szezon kezdetére.

Nico Hülkenberg, a Renault német versenyzője is mindent megtesz ennek érdekében: „Már túl vagyunk az első megbeszéléseken a csapattal, és a vakációmat is lerövidítettem. A célom, hogy minél felkészültebb legyek a szezonra” – mondta a Bild-nek.

Hülkenberg az újságnak szintén elmondta, hogy az új szabályok mellett Renault-s kollégáit is meg kell ismernie, így erre is hangsúlyt fektet. 

„A szabályok miatt extrém módon változni fognak a kanyarsebességek. Főleg a nyakizmokat kell erősítenünk, hogy megfelelő állapotban legyenek” – tette hozzá Hülkenberg.

A mezőny első ízben március 26-án, Ausztráliában rajtol el.

Horváth Dániel

hozzászólás
2017. január 11., 14:50 szerző: Horváth Dániel

Facebook

Hozzászólások