f1

2015.07.03. 14:07

Magyar Nagydíj visszatekintő: 1992 - Senna rész-, Mansell végső sikere

1992-ben bár az augusztus közepi időpont maradt, de 10. helyett 11. futamként szerepeltünk a kiírásban.

Paksi Konstantin

Fotó: Cserődi Attila

Mansell végre úgy kezdett egy idényt, ahogyan mindig is álmodta, egy rendkívüli, öt győzelemből álló sorozattal, ami rekordnak számított, és csupán Schumachernek sikerült ezt megismételnie 2004-ben. A Magyar Nagydíjat megelőző 10 futamból mindössze kettőt nem sikerült Nigelnek megnyernie, amin a két McLaren versenyző osztozkodott.

Mansell olyan tetemes előnyt épített ki a bajnokságban, hogy a hátralevő futamok már csak formalitásnak számítottak, és több forgatókönyv szerint is a Magyar Nagydíj után már világbajnokként köszönthettük Nigelt. Egyetlen igazi riválisa, csapattársa Patrese, az edzésen még a látszat kedvéért megszerezte a pole pozíciót, bár nyílt titok volt, hogy ő csak második számú versenyező Mansell mellett. Az idényben szokásos sormintát mutatta a rajtrács, a két Williams, a két McLaren, és a két Benetton foglalták el az első hat pozíciót.

A rajtnál Patrese megtartotta az első helyét, Mansell viszont annyira ráfutott Riccardóra, hogy vissza kellett vegyen a lendületből, a pillanatnyi megingást pedig mindkét McLaren versenyző kihasználta. Nem volt jellemző a rajtbaleset a hungaroringi futamokra, ez az év azonban egy kisebb kalamajkával szolgált a középmezőnyben, ami négy versenyző futamának a végét jelentette.

Pár kör alatt Mansell megelőzte Bergert, és Senna után eredt, de Ayrton állta a sarat, és 25 kör kemény csata után Nigel a 13. kanyar előtt lecsúszott az ívről, és Gerhard elment mellette. Mansell hamar visszaszerezte az elvesztett pozíciót, de Sennán továbbra sem talált fogást.  A verseny Mansell világbajnoksága szempontjából kulcsfontosságú pillanata a 39. körben érkezett el, amikor Patrese egy megpördülés után visszaesett a 7. helyre, és pár körrel később a motorja megadta magát. Mivel Riccardo kiesésével egy második hely is elég lett volna Nigelnek a VB címhez, így nem kockáztatott tovább, és felhagyott Senna üldözésével. A 61. körben azonban ki kellett állnia kerékcserére, ami a 6. helyig vetette vissza, de pár kör alatt könnyedén visszaküzdötte magát a kritikus második helyig, így a célban a Hungaroring első bajnokát köszönthettük.

 

Paksi Konstantin korábbi könyvei a következő címekre kattintva tekinthetők és vásárolhatók meg: 
A Forma 1 60 éve
Damon Hill
Az alábbi képen Konstantin hamarosan megjelenő, a Forma-1 világbajnokait bemutató könyvének borítóját láthatjátok:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!