f1

2015.07.03. 13:19

Massa szerint Räikkönen nehezen bírja a nyomást

A brazil versenyző szerint a Jégember sincs jégből

Tajthi Andrea

Fotó: Scuderia Ferrari

Kimi Räikkönen nehezen veszi fel a ritmust idén, ezért pedig számos kritikát kap, és egyelőre az sem biztos, hogy meghosszabbítják a szerződését 2016-ra.

Miután már maga is volt hasonló helyzetben, korábbi csapattársa, Felipe Massa tudja, milyen a maranellói csapatnál, ha nem terv szerint alakulnak a dolgok.

"Nem jó ilyen helyzetben lenni. Azt gondolom, ezt fontos megemlíteni. Kimi egyik gondja itt van." - mondta Massa Silvesrtoneban, miközben a fejére mutatott. "Ő határozottan jobban szenved a vállára nehezedő nyomástól és más dolgoktól. Mindenki Jégembernek hívja, de nem igazán az. Ő is tud szenvedni a nyomástól és ez meg is látszik sokszor az eredményein is. Szóval csak le kell nyugodnia és a legjobbat nyújtania. Kétségtelen, hogy ő nagy tehetség, és sokkal jobb is tud lenni ennél, ezt mindenki tudja."

Massa szerint a fokozott médiaérdeklődés is nehezíti a Ferrari versenyzők életét.

"A csapat határozottan támogat. De nem csak a csapat. A Ferrari egy nagy cég, így minden nap szerepel a sajtóban, ha tetszik, ha nem. Ez gyakran nem segít a versenyzőknek. De tudjuk, hogy a Ferrari az Ferrari és az egyik legnagyobb és leghíresebb csapat az F1-ben, szóval itt nagyobb lehet rajtad a nyomás, mint bármely más csapatnál."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!