f1

2016.05.28. 16:18

Verstappen elismerte: rosszul mérte fel a körülményeket

A Red Bull holland versenyzője az utolsó sorból vághat neki a Monacói Nagydíjnak.

Kovács Noémi

Fotó: Getty Images/Red Bull Content Pool

Egyelőre úgy tűnik, hogy a milton-keynes-i istálló 18 éves pilótája nem tudja megismételni Monacóban azt az eredményt, mint amit a Spanyol Nagydíjon is elért. Verstappen már a kvalifikáció első szakaszának első mért körén összetörte az autót az Uszodánál, így mért idő nélkül zárta az időmérőt. Verstappen elismerte, hogy hibázott.

"Túl korán fordultam be, így lekoccoltam a falat. Emiatt eltört a felfüggesztés, és egyenesen a falnak csapódtam. Jónak éreztem az autót az első mért körömön, erősebbnek éreztem a hétvége összes többi körénél. Még az autó egyensúlyára sem volt panaszom, a korábbiakhoz képest a második szektorban két tized másodperccel voltam gyorsabb." - kezdte a magyarázatot a holland versenyző.

"Szóval úgy tűnt, hogy végre minden a helyén van, de amikor a sikánba értem, rosszul mértem fel a tapadást, ráadásul túl korán fordultam be és minden balul végződött. Majd meglátjuk, hogy mi történik holnap, de ha a 21. helyről rajtolsz, minden nehezebbé válik egy kicsit." - fűzte hozzá Verstappen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!