f1

2015.08.29. 14:10

Volt, amikor Danica Patrick is csak az F1-re gondolt

Európában a női versenyzők is csak az F1-be vágynak, Danica azonban mára máshogy gondolkodik.

Tajthi Andrea

Fotó: Jim Haines/ IndyCar

Bár a múltban ezt már jó párszor megtette, a világ talán leghíresebb autóversenyzőnője, Danica Patrick ismét tagadta, hogy érdekelné a Forma-1.

A 33 éves Danica már megjárta az Indycart, jelenleg pedig a Haasnál versenyez a NASCAR-ban, ez pedig újra és újra elegendő okot szolgáltat arra, hogy felmerüljön a kérdés, jönne-e a versenyzőnő a Forma-1-be, mondjuk épp az amerikai Haas csapattal?

Patrick múlt héten írta alá szerződéshosszabbítását a Stewart-Haas-szal 2016-ra, és azt is elmondta, nem valószínű, hogy valaha is a Forma-1-ben fog versenyezni.

"Túl idős vagyok már ahhoz, hogy ekkorát változtassak a karrieremen, és nem is igazán vágyom arra, hogy mást csináljak, mint amit most is csinálok." - mondta Danica a CNN-nek. "A NASCAR-ban itt vannak a barátaim, a családom, én pedig nemzetközi szinten versenyzem, és nem hiszem, hogy az F1 ugyanezeket tudná nyújtani."

"Éltem Angliában pár évet, és csak arra gondoltam, hogy az F1 az, amit csinálni akarok, de hogy őszinte legyek, mikor visszatértem az Államokba, azt gondoltam, ez az, ahol lenni akarok. Persze soha ne mondd, hogy soha, semmire, de jelenleg én boldog vagyok ott, ahol vagyok."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!