f1

2015.11.24. 15:08

Wolff felkészült 2016-ra

A Mercedes motorsport főnöke, Toto Wolff úgy számol, 2016 a „legnagyobb próbatétel” lesz a jelenlegi szabályokkal.

Komenda Vivien

Fotó: Mercedes AMG Petronas

A Mercedes uralja a Forma-1 új korszakát, a V6-os turbómotorok megérkezése óta egyértelmű a dominanciájuk. A megszerezhető 37 poleból és győzelemből 35 első rajthely és 31 győzelem áll a nevük mellett az elmúlt két szezonban.

Azonban most követezik az új korszak harmadik szezonja, és Wolff tudja, agresszívnek kell maradniuk, hiszen több csapat is közelebb került hozzájuk.

„Mindannyian büszkék vagyunk arra, amit 2015-ben elértünk.” – mondta wolff.

„Hatalmas kihívás 2014 óta folyamatosan javulni – de mindenki Brackleyben, Brixworthban és Stuttgartban egyaránt remekül végzi a munkáját.”

„Míg ünnepeljük az idei jól végzett munkát, a következő szezon már a nyakunkon van. 2016 kétségkívül az egyik legnagyobb kihívás lesz számunkra, mint csapat.”

„Az biztos, hogy nem hátrálunk meg, és még idén utoljára egy szórakoztató csatát láthatunk majd Abu Dhabiban.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!