f1

2016.05.25. 17:10

Wurz: A Red Bull brutális döntése csak erősebbé teszi Kvyatot

A korábbi F1-es versenyző bízik benne, hogy az orosz versenyző túlteszi magát a történteken.

Kovács Noémi

Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Racing

Az osztrák ex-F1-es pilóta a Motorsport.com-nak adott interjújában fejtette ki véleményét arról, hogy Kvyat visszaküldése a Toro Rossohoz csak erősítheti az orosz versenyző karakterét, aminek hosszú távon még nagy hasznát veheti. Wurz még hisz benne, hogy Kvyat be tudja biztosítani helyét a Red Bull versenyzői programjában.

„Ez egy igazán jellemépítő periódus az életében. Most nem könnyű a helyzete, de hosszú távon mindez csak erősebbé teheti őt. Remélem, hogy túlteszi magát a történteken, hiszen fiatal srácként egy brutális szituációban találta magát. Nagyon kedvelem Daniilt. Az esze és a szíve is a helyén van, ugyanakkor nagyon gyors is.” – kezdte az osztrák pilóta.

„Együtt érzek vele, ugyanakkor azt is be kell látnunk, hogy a Red Bull már gyerekkorától kezdve támogatja őt, esélyt adtak neki. Több száz illetve ezer ember vágyik olyan lehetőségre, amit Daniil megkapott. Őszintén remélem, hogy túl tud lépni a haragon, ami ebben a helyzetben abszolút érthető, és pozitív energiává tudja ezt változtatni, hogy utána még erősebben térhessen vissza.” – folytatta.

„A szezon végéig még van néhány verseny, ahol megmutathatja mit tud. Jelen pillanatban minden az eredményeitől függ. Egy rendkívül teljesítmény-orientált világban élünk, a saját kezében van a sorsa, minden attól függ, hogyan tud ebből visszakapaszkodni és megmutatni, hogy tényleg megérdemel egy helyet a Red Bull valamelyik csapatában.” – tette hozzá Wurz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!