Vasiak külföldön 2: nem minden arany, ami fénylik

Grózinger Csaba a középfokú iskola elvégzésével hentes végzettséget szerzett, majd hosszú évekig dolgozott Körmenden. A rendszerváltást követően, 1990 júniusában azonban úgy döntött, hogy kihasználja az újonnan adódott lehetőségeket, és a jobb kereset reményében Ausztriában keres munkát.

– Önerőből vágtam neki az útnak: mivel valamennyire már beszéltem a nyelvet, meg tudtam magamat értetni. Kopogtattam az ajtókon, és még egy munkaerő-kölcsönző cégnél is próbálkoztam. Ők azonban akkor még egyáltalán nem álltak szóba magyarokkal. Végül egy vágóhídnál sikerült elhelyezkednem, ami borzalmas volt, mivel korábban még nem dolgoztam hasonló helyen. A munkáltató intézte a vízumot, a munkavállalási engedélyt és a betegbiztosítást is. Emberileg már akkor is keveset foglalkoztak velem, érezhető volt a diszkrimináció. Az egyik kollégám például leoroszozott, ami nagyon bántott engem – mondta el Grózinger Csaba.

Hamarosan további magyarok érkeztek, a körülmények azonban semmit nem változtak.

– Egy szobába zsúfoltak össze minket, télen csak napközben ment a fűtés, így reggelenként szinte meg lehetett fagyni. Bár ledolgoztunk napi 14-15 órát, a munkáltatónk mégsem törődött azzal, hogy megfelelő étkezést biztosítson. Élelmiszeriparban dolgoztunk, ezért a megfelelő nyersanyag rendelkezésre állt, de többször előfordult, hogy ehetetlen ételt kaptunk. Ráadásul sosem láttunk bérpapírokat, és a szabadságolásban is különbséget tettek magyar és osztrák között. Volt például egy olyan év, amikor egyáltalán nem tudtam szabadságra menni – tette hozzá.

Grózinger Csaba nyolc év után váltott munkahelyet egészségügyi okok miatt, orvosi tanácsra. Az új munkahelyén 17 évig dolgozott, itt valamivel korrektebben bántak vele, de a diszkrimináció ott is ismert fogalom volt. – A húsok feldolgozása volt a feladatunk, ezért öt fok körüli hőmérsékletben kellett dolgoznunk. Ugyanannyi szünetet kaptunk, mint az osztrák munkások, de minket megszóltak, akárhányszor kihasználtuk a pihenőidőt. Magyarországon nagyon jó oktatásban részesültünk, így nem tudtak újat tanítani. A kényes feladatokat is a magyarok végezték, mégsem becsülték meg a munkánkat. A fizetés nem volt rossz, de szerintem így is alulfizettek minket.

A felsőjánosfai férfi elmondta, hogy az elmúlt 7-8 évben még talán rosszabb is lett a helyzet, idén pedig megszűnt a munkahelye. – Összesen 41 szakembert bocsátottak el. Bár évekig fizettem az adót és a szociális biztosítások összegét, munkanélküli segélyt mégsem kapok, mivel ahhoz Ausztriában kellene élnem. Ha viszont ez így lenne, akkor minden egyes alkalommal, amikor a családomat látni szeretném, be kellene jelentenem, hogy hova megyek, mennyi időre. A tapasztalataim miatt a fiaim sem akarnak külföldre menni. Bár sok mindennel elégedetlen voltam, azért maradtam kint mégis, mert folyamatosan új célokat tűztem ki magamnak, amelyek miatt szükségem volt az anyagi biztonságra. Az egészségügyi problémáim miatt most pihenni szeretnék egy kicsit, a későbbiekben azonban már csak itthon vállalnék munkát. Voltam bent a körmendi munkaügyi hivatalban, ahol rendkívül segítőkészek és kedvesek voltak, ami rengeteget jelentett számomra az ausztriai tapasztalataim miatt – tette hozzá Grózinger Csaba.