Foci Eb

2016.07.01. 15:43

(Eb)hősök és a vezéreik

E hasábokon a labdarúgó Eb kapcsán több alkalommal nyilvánítottam véleményt. Többnyire azokról az időkről, amikor a magyar foci még nem iratkozott le sem Európa, sem a világ futballjának térképéről.

Tóth Gábor

Éppen ezért teljesen értettem a franciaországi eseményekkel kapcsolatos helyszíni és itthoni őrületet. Egyrészt azért, mert a mai fiataloknak még nem volt lehetőségük válogatottunk hasonló tornán való szereplésének követésére. Sem a kiemelkedő, sem a bukásokkal tarkított napokról, hetekről. Másrészt azért, mert valóban az előzetes várakozáson felül szerepelt csapatunk.

Nem kívánok néhány „szakértő” taktikai változatokat soroló és edzőknek tanácsokat osztó tévés és egyéb kommentátorok sorába feliratkozni. Nem tettem ezt hosszú tudósítói éveim során sem és most sem teszem. Csupán annyit jegyzek meg, hogy válogatottunk valóban bravúrosan szerepelt, minden dicséret megilleti a fiúkat. Megemelem előttük nem létező kalapomat. Ám mindenkit arra buzdítanék, hogy mindezt reálisan próbáljuk értékelni. Ne essünk át a ló másik oldalára, várjuk meg azt is, milyen hatással lesz mindez a hamarosan kezdődő bajnokságunkra. Miért mondom ezt? Például azért, mert nemrég amúgy kedvelt fodrászom azt kérdezte: Feri bácsi, ki volt az a Puskás? Most meg hisztiző és néhány játékosunkat Ronaldóhoz hasonlító és őt a pályáról szinte eltüntető focistánkról beszéltek ifjú, ám jobbára tehetséges újságírók. Félig-meddig leírták a csapatával idő előtt, majd a válogatottságtól elköszönő Ibrahimovicsot is. A szurkolók elfogultsága kissé talán érthetőbb. Nem szeretném felsorolni a három említett világsztár sikereit.

S még valami. A hazatérő focistáinkat sokan igazi hősöknek nevezik. A hős fogalma: Bátor személy, aki kitartásával, eredményeivel másoknak is példát mutat, és akit tisztelnek, mert bátor vagy nemes cselekedeteket tett. Léteznek mitológiai, irodalmi, egyéb kulturális és szubjektív hősök. Ám a hős fogalma a társadalmat meg is oszthatja. Természetesen a futball társadalmat is. A sportlapban olvastam, hogy a francia Eb-n a magyar csapat vezérei Gera Zoltán, Kleinheisler László és Szalai Ádám voltak. Ezzel csupán egy gondom van: hol maradt a névsorból Király Gábor?

Szerintem első hely a rekord válogatottsággal rendelkező Király Gábort illeti. Soroljam miért? Kezdhetném az oslói pótselejtezővel, majd az Eb-n mutatott bravúrjaival. A „ha” ugyan nem játszik, de ha Szerintem a kapitányi karszalag is magasan őt illetné. Nemcsak a kora miatt. Soroljam miért?

Amúgy az Eb alatt alig hallottunk, olvastunk a kajak-kenu Moszkvában zajló Európa-bajnokságáról. Húsz ország indult, tíz szerzett érmet, a magyarok 14-el vezetik az éremtáblázatot, ebből öt arany.

Köztudott, augusztusban pedig olimpiai lesz Előtte persze továbbra is lelkesen kövessük a legnépszerűbb sportág franciaországi eseményeit. Ha eddig nem tettük, válasszunk csapatot, tippeljünk a helyezésekre és végső győztesre. Szurkoljunk hát egészen július tizedikéig.

Címkék#sport#foci

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!