Szentpéterfáról Marseille-be - Egy felemelő szurkolói turné története kalandokkal, árakkal

- Már az értékesítés első körében hozzájutottam az Eb-belépőmhöz, úgyhogy az elmúlt hetekben nagy volt a várakozás, a szervezkedés - tudtuk meg a szentpéterfai Geosits Gergelytől. - Én a második legdrágább jegykategóriába regisztráltam, 105 euró volt a belépő és 15 euró a kiszállítás. Öten keltünk útra egy autóval csütörtökön délután, egészen pontosan 13.30-kor - összeszokott brigád vagyunk, szinte minden honi válogatott meccsen ott vagyunk. Úgy számoltuk, hogy 15-16 óra lenne az út Marseille-ig. De az ütemtervet nem tudtuk, és persze nem is akartuk tartani. Érdekes, de nem éreztük szűknek a helyet az autóban, és az idő is gyorsan repült - igaz, ekkor már mögöttünk volt az Ausztria elleni győztes meccs, nagyon akartuk már látni a válogatottat. Meg az igazság az, hogy sok kocsmában, benzinkúton megálltunk.

Olaszországban már egymást érték a magyar autók az utakon, dudáltunk, integettünk egymásnak, és olykor meghívtuk egymást egy-egy italra egy parkolóban, egy benzinkúton. Minden magyar nagyon barátságosan viselkedett a másikkal - de az olaszok is kedvesen fogadtak minket. Este 21.30-körül érkeztünk meg Velence közelébe, egy Fusina nevű településen, a kempingben találtunk szállást - az első kemping tele volt, és Fusinában is éppen az utolsó helyet csíptük meg. A kempingben sok magyarral találkoztunk, akik nem az olasz borvidék tradicionális borait kóstolgatták - minden asztalon villányi, szekszárdi borok és persze magyar sörök sorakoztak. Éjszaka óriási buli volt a kempingben - a helyiek kedvesen fogadták az őrült magyarokat. Az árakról annyit, hogy a kempingben hét euró volt egy korsó sör  és ugyancsak hét euró egy gin-tonik. Pénteken reggel, 9 óra után indultunk tovább Franciaországba. A francia hatóságok is figyelmességgel fogadtak minket, a határon, az utakon sem volt semmiféle fennakadás. Óriási volt a hangulat például az autópályán a fizetős kapuknál. A dugóban álltak az autók, az ablakok le voltak húzva, és minden magyar autóból szólt a magyar Eb-himnusz: „Az éjjel soha nem érhet véget..."

Pénteken körülbelül 700 km-t tettünk meg, estére értünk Marseille-be. Fél kilenc után foglaltuk el a szállást, amit nagyon jó áron fogtunk ki: öten, két éjszakára, kaja nélkül körülbelül 70 ezer forintot fizettünk egy nagyon szép lakásért. De sokat keresgéltünk az interneten, és talán szerencsénk is volt. Sokat nem pihentünk, belevetettük magunkat az éjszakába, kimentünk a tengerpartra. Kezelhető árakkal találkoztunk: egy pizza 15-16 euró volt, egy steak sült burgonyával, salátával 20 euró.

Pénteken is találkoztunk honfitársainkkal, de szombaton ugrásszerűen megnőtt a magyar népsűrűség Marseille-ben.  Délután természetesen felkerestük a szurkolói zónát, és igyekeztünk időben odaérni a stadionba. A szurkolói huliganizmusból, a terrorveszélyből nem érzékeltünk semmit. A stadionba két kapun keresztül jutottunk be, mindkétszer alaposan megmotoztak minket. Óriási élmény volt a hömpölygő embertömegben, magyar rigmusokat énekelve vonulni. Nem vagyok szentimentális, de megfogott a miliő, tiszta szívemből szurkoltam, büszke voltam arra, hogy ott lehetek, hogy a magyar válogatottnak drukkolhatok. A lelátón is többször elkapott ez a felemelő érzés - többször is kicsordultak a könnyeim. A stadion villámgyorsan megtelt, óriási volt a hangulat. Nagyot szurkoltunk, a csapat nagyot játszott. Büszke voltam! Olyan érzéssel jöttem ki a stadionból, hogy én is segítettem a csapatnak, az én szurkolásom is kellett, hogy begyötörjük az egyenlítő gólt Izlandnak. A fellegekben jártam.

- A meccs után a nagy ünneplésben bekeveredtünk egy kocsmába, magyarokkal, lengyelekkel, franciákkal, németekkel néztük a portugál-osztrák meccset - folytatta Geosits Gergely. - A lengyelek óriási barátok, ezt most személyesen is átélhettem. Egyébként senki nem szurkolt a portugáloknak. Reggel egy sötét folttal a szemem alatt ébredtem. Azt hittem, hogy csak festék. Mostam, dörzsöltem, de kiderült, hogy monokli. Erősen át kellett gondolnom az előző napi történéseket. Aztán rájöttem a megoldásra. Az egyenlítő gólnál, a nagy gólörömben kaptam egy vétlen könyököst egy szurkolótársamtól - a napszemüvegem három sorral lejjebb esett le. De nem volt harag. Mondtam is a srácnak, hogy adjon még egyet, akkor lehet, hogy nyerünk. Jellemző a stadionbeli euforikus állapotomra, hogy akkor meg sem éreztem az ütést.

- A hazaút már nyugodtabban, csendesebben telt. Fáradtak voltunk, és mindenki rendezgette az élményeit. Vasárnap már nem tetszett annyira a sok dugó a francia autópályán. Úgy 9 órakor keltünk útra, csak a legszükségesebb megállókat iktattuk be, így még éjfél előtt haza is értem. Óriási élményekkel tértem haza. Biztos vagyok abban, ha a jövőben kijut valamelyik világversenyre a válogatott, én ismét ott leszek! - zárta szavait Geosits Gergely.