Gazdaság

2015.07.17. 11:42

Négy hónapja zárva vannak a boltok vasárnaponként

Négy hónapja már, hogy az állam elvette sokak legkedvesebb vasárnapi szórakozását: a boltba járást. Összegyűjtöttük, mi minden történt azóta, sőt két vasárnap is nyitva tartó boltost meg is kérdeztünk a tapasztalataikról.

Budai Dávid

Korábban mindent megírtunk a vasárnapi boltzárról, amit lehetett. A társadalom mindennapjait felkorbácsoló döntés bevezetése után mindössze négy hónappal mégis úgy érezzük, máris itt az alkalom, hogy számadást készítsünk. Több közelmúltbeli történés is erre sarkall minket. Egyrészt éppen múlt héten döntött arról a francia miniszterelnök, hogy rendeletben hirdeti ki a gazdaság fellendítésére összeállított reformcsomagot, amelynek legvitatottabb pontja a vasárnapi nyitva tartás bővítése, ezek szerint az eddigi öt helyett 12 vasárnap lehetnek nyitva az üzletek Franciaországban.

Másrészt a törvény életbe lépése óta itthon is folyamatos a fölhajtás a vasárnapi boltzár körül. Kezdődött azzal, hogy a törvény életbelépése után pár hónappal máris módosítottak rajta két fontos kérdésben. Először is megszüntették azt a kritériumot miszerint a vasárnap dolgozó családtagoknak is kell szakirányú végzettség, másrészt pedig lehetővé tették, hogy hétköznapokon reggel hat óra helyett, már fél ötkor kinyithassanak a boltok. Szatmáry Kristóf, a kereskedelempolitika kormányzati összehangolásáért felelős miniszteri biztosa már áprilisban úgy fogalmazott, hogy a reggel hat órai nyitás nemzetközi példák alapján került be a törvénybe. Nagyon sok visszajelzés érkezett azonban vidékről, hogy ez az időpont túl késői, mivel sokan mennek reggel hat órára dolgozni, akik az alapvető élelmiszereket előtte megvásárolnák.

Az MSZP népszavazást szeretne a boltzárról: „Egyetért-e Ön azzal, hogy törvény ne korlátozza a kiskereskedelmi tevékenységet folytató üzlet nyitvatartási idejét?”. A népszavazás iránti kérelmet a Nemzeti Választási Iroda (NVI) azzal utasította vissza, hogy a szocialista párt még a Kúria egy másik, hasonló kérdésben hozott jogerős, elutasító határozatának nyilvánosságra hozatalát megelőzően nyújtotta be kérdését, így azt nem vehette figyelembe. Csakhogy a szocialisták múlt héten változatlan formában ismét benyújtották a javaslatot és most már teljesen biztosak abban, hogy hamarosan népszavazást lehet majd tartani a vasárnapi zárva tartásról, szerintük már ősszel elkezdhetik az aláírásgyűjtést.

A négy hónap alatt a legendás magyar leleményességből is kaptunk több üdítő példát. Először a benzinkutak mellől nőttek ki élelmiszerüzletek, majd váratlanul két Balaton-környéki bolt is piaccá nyilváníttatta a boltját, így érve el, hogy vasárnap is nyitva lehessenek. Mint ismeretes, végül sem a Balaton menti településeken, sem a világörökségi területeken nem adtak engedményeket a vasárnapi boltzár alól. Végül azt is megtanulhattuk, hogy a trükközést, sem az üzletlánc, sem a kormány nem tolerálja. A legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc gyorsan fel is hívta franchise partnerei figyelmét: „hogy a vonatkozó jogszabályi előírások betartásával végezzék tevékenységüket, a vasárnapi nyitva tartási szabályokat is maradéktalanul kövessék. Minden franchise tagunktól elvárjuk a jogkövető magatartást, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy a vasárnapi pihenőnap biztosításával javítani tudjuk a munkavállalók életminőségét és biztosítsuk a családok együttlétét. Kijelentjük, hogy azon franchise partnereinket, akik nem a fent leírtak szerint járnak el, mindazokat azonnali hatállyal kizárjuk a franchise hálózatunkból.”

A vasárnapi boltzár szabályai ráadásul még a kormány szerint sincsenek kőbe vésve, mivel ősszel fog döntés születni a vasárnapi boltzárral kapcsolatos szabályok esetleges módosításáról. Addig is, míg ez megtörténik, megkértünk kettő, vasárnap is nyitva tartó szombathelyi boltost, hogy összegezzék a négy hónap tapasztalatait. Egy szombathelyi kisbolt üzletvezetője Horváth Erika elmondta, nekik a beosztás szempontjából komoly változást nem okozott a márciusi törvénymódosítás. Eddig is 12-22 óráig voltak nyitva vasárnaponként és ez most sincsen másképpen. Megtudtuk, a bolt üzemeltetését hárman oldják meg, és ő, mint üzletvezető van állandóan vasárnap. A forgalmat tekintve, kétségkívül jól jártak mivel érezhetően több a vásárló vasárnap, de ez a növekedés azért nem olyan hatalmas. Ennek oka pedig az, hogy az ő boltjuk a környéken élők igényeit elégíti ki elsősorban és mivel árulnak pékárut, ezért korábban is sok vevőjük volt vasárnap.

A vasárnapi zárva tartásról szóló törvény, a forgalom szempontjából jó, mert most rengetegen vannak vasárnap, annak ellenére, hogy a törvénymódosítás előtt is nyitva voltak – tudtuk meg Fürdősné Bodorkós Melindától a város egy másik, vasárnap is nyitva tartó boltjának vezetőjétől. Ennek a megnövekedett forgalomnak azonban ára van. Egyrészt a kígyózó sorok miatt sokat kell várni a vásárlóiknak, másrészt mivel csak a tulajdonosok és családtagjaik dolgozhatnak, nincs idejük feltölteni a pillanatok alatt lefogyó polcokat. Hiába van azonban vasárnaponként jó napjuk, ez csak arra elég, hogy a hétköznap kiesett forgalmat pótolja. A törvénymódosítás előtt ugyanis éjfélig voltak nyitva, most viszont este tíz órakor be kell zárniuk. Így amit nyertek a réven, azt elvesztették a vámon. Összességében a havi bevételük nem változott, csak átterelődött a hétköznapi esti órákról vasárnapra. Az alkalmazottak esetében persze már más a helyzet, mivel ők elestek a vasárnapi pótléktól, ezért ők sem nevezhetők a vasárnapi boltzár nyerteseinek. Mint kiderült nem is örülnek a változásoknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!