Gazdaság

2012.09.04. 03:06

Porzik már a határ - Ismét rendkívül száraz év után kell vetniük a termelőknek

Vas megye - Második éve sújtja az aszály a vasi termelőket, így még aktuálisabb a népi mondás, miszerint ősszel porba, tavasszal sárba kell vetni. Úgy látszik, nem véletlenül keletkezett ez a népi szállóige, hiszen a hosszú távú klimatikus tényezők is erre utalnak.

Peltzer Géza

- Emlékezzünk vissza a 2001/2004-es évekre, az akkori négy évből három volt aszályos, viszont az utána következő hat-hét év elkényeztetett bennünket viszonylag csapadékos idővel. A 2010-es, csapadékban bő év újra elfeledtette gazdáink zömével, hogy a nedvességet mindenáron meg kell őrizni - kommentálja a klimatikus környezetet dr. Márkus Antal szaktanácsadó.

Az elmúlt tíz év során olyan tavaszi növény tűnt el, mint a korábban még hat-hétezer hektáron termesztett cukorrépa, a káposztarepce vetésterülete viszont az akkori 2000 hektárról tízszeresére nőtt. Stabil az őszi búza területe: évről évre 35-40 ezer hektárnyit vetnek gazdáink, mely 10 év átlagában 37 ezer hektár volt.

- Aminek örülni lehet, négy év után ismét több lehet az őszi vetések állománya, mint a tavaszi, s ez biztonságot jelenthet a gazda számára. A termelők egy jelentős része már évek óta csak őszieket vet a folyamatosnak mondható száraz évjáratok miatt - folytatja a szakember. - A repce vetése ma több mint a felénél tart. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a szárazság miatt az apró magot két henger közé kell vetni! Szükség lehet arra, hogy segítsünk abban, hogy a telet jobban átvészelje, erre a metkonazol+mepiquat-kloridos kezelés alkalmassá teszi. Rendelkezünk már olyan lombtrágyákkal, melyek a nitrogén és foszfor mellett bórt is tartalmaznak, kijuttatva lényegesen javítják a vetések télállóságát. Közeledik legfőbb növényünk, az őszi búza vetésének időszaka is. Szomorú, hogy sok száz hektáron még mindig műveletlen a nyári aratási tarló, nem lett időben elmunkálva, s ma olyan száraz, hogy a nagytárcsa sem fogja meg. Az ilyen területekre őszi vetést tervezni felelőtlenség, bár gondolom, hogy egy részére ennek ellenére sajnos vetni fognak.

A búza vetésének egyik sarokköve a szemek csávázása, melyre az elmúlt évek tapasztalatai alapján a guazatin+ imazalil hatóanyagok javasoltak, ezek a betegségek ellen kitűnő védelmet adnak. Ha viszont a gombabetegségek mellett a kártevőktől is szeretnénk védeni ősszel a növényeinket, akkor a difenokonazol+fludioxonil+tiametoxam hatóanyag együttes a kitűnő választás.

Hosszú és meleg őszön megjelenhet a búza egyik rettegett kártevője, a csócsárló, mely egyedszáma a cipermetrin+klórpirifoszetil hatóanyagot tartalmazó szerrel kordában tartható. Ugyanezen hatóanyagok a repce őszi kártevői ellen is sikeresen szerepeltek az elmúlt évek alatt.

- Több gazda áttért már búzánál az őszi gyomirtásra. A tavaszi munkacsúcsnál nagy előny, ha már nem kell elvégezni ezt a munkát: a búzánál a metszulfuron-metil ható-anyagot magában vagy klortoluronnnal kombináltan javaslom, különösen megyénk jellemző gyomnövénye, a széltippan ellen. Kiváló hatású az ősszel kijuttatott triaszulfuron hatóanyag is. Az őszi búza műtrágyaigénye terméstonnánként 27 kilogramm nitrogén, 11 kilogramm foszfor és 18 kilogramm kálium. Foszfort és káliumot teljes mennyiségében, a nitrogén harmadát kell ősszel kiadni.


Az elmúlt években a megyei kormányhivatal adatai szerint 68-70 ezer hektáron terveztek termelőink őszi vetést, amely mintegy 6-7 százalékkal magasabb volt, mint az előző öt év átlaga. Időközben olyan tavaszi vetésű növény tűnt el, mint a tíz éve még hat-hétezer hektáron termesztett cukorrépa.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!