Gazdaság

2014.07.30. 17:00

A német párlatok Vas megyei sikere

Mosbach - A Vas Megyei Nyílt Pálinkaversenyen évek óta rendszeresen megmérettetik gyümölcspárlataikat a megye német testvérjárásának termelői is. Az idén különösen sikeresen szerepeltek.

Rékai Zoltán

Gazdára talált az idei Vas Megyei Nyílt Pálinkaverseny valamennyi díja. Kovács Ferencnek, a megyei közgyűlés elnökének, a pálinkaverseny zsűritagjának közreműködésével már a német résztvevőkhöz is eljutottak az érmek és oklevelek. Az elnök a Vas megyei küldöttség németországi útját használta fel arra, hogy találkozzon a vasi pálinkaversenyen eredményesen szereplő mosbachi termelőkkel. Gratulált nekik az elért eredményekhez, s átadta nekik az érmeket, s az ezzel járó okleveleket. A megyei elnök köszöntőjében arról beszélt, hogy rangos nemzetközi mezőnyben értek el kimagasló sikereket a német párlatok.

A díjátadáson: az első sorban dr. Achim Brötel, Kovács Ferenc, Ernst Bulling, valamint Werner Mathes és felesége (Fotó: Rékai Zoltán)


A vasi versenyen való részvétel pedig hozzájárul a két térség közötti kapcsolatok erősítéséhez. A mosbachi Werner Mathes három aranyérmet érdemelt ki párlataival. A vadtermésűek kategóriájában berkenyéje és kökénye, a szőlőpálinkák között pedig muskotályos szőlőpárlata került be a legjobbak közé. Az almatermésű pálinka között ezüstéremmel ismerték el Werner Mathes birsalma párlatát. Az ugyancsak mosbachi Ernst Bulling sárgabarackja a likőrfélék kategóriájában lett második, s kapott aranyérmes minősítést. Az almatermésű pálinkák kategóriájában körte, érlelt alma, valamint birsalma párlatát egyaránt ezüstéremmel díjazták. A csonthéjas termésű pálinkák kategóriájában a mosbachi termelő érlelt szilvája bronzérmes lett.

 

Címkék#pálinka

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!